2024. április 18. - Andrea, Ilma

In memoriam Ordass Lajos

Ordass Lajosra, a kommunizmus ideje alatt üldözött püspökre emlékezett halálának 30. évfordulóján a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) és az Ordass Lajos Baráti Kör vasárnap a budapesti Farkasréti temetőben. Az ünnepi istentiszteleten beszédet mondott
2008. augusztus 17. vasárnap 20:21 - Hírextra
Ittzés János - utalva Ordass Lajos életútjára - kijelentette: "az egyház ügyét nem lehet féligazságokkal életben tartani", az egyháznak mindvégig ragaszkodnia kell a megváltás igazságához. A pártállami időszakban az 1945-ben evangélikus püspökké szentelt Ordass Lajos "inkább börtönbe ment, mint hogy engedje, hogy kívülálló hatalom rendelkezzen Krisztus egyházával", így ő "mindvégig állhatatos maradt" - folytatta.

Az elnök-püspök felhívta a figyelmet arra, nem az a jövő útja, hogy az egyház - megalkudva a bűnnel - taktikázzon a túlélésért, hanem az, hogy következetesen kiálljon az evangélium igazságáért.

Prőhle Gergely arra emlékeztetett: az először 1948-ban bíróság elé állított, majd 1958 nyarán a püspöki székből végleg felállított püspök "élete a hitben való megállás megható példája". Megfogalmazása szerint 1945-ben adott püspöki programja a mai napig aktuális többek között az állam és az egyház viszonyát, valamint az egyház társadalmi hasznosságát illetően.

Az országos felügyelő beszédében a szocialista rendszer egyházi vonatkozásában kitért arra: az egyházi közelmúlt feltárása, az, hogy kiderüljön, ki volt érintett a titkos ügynöki hálózatban az egyházi tisztviselők közül, "nem lehet az alaptalan vádaskodás és a felesleges heroizálás melegágya".

Ordass Lajos 1901-ben Torzsán született, evangélikus lelkésszé 1924-ben szentelték, majd Hartára, Lovasberénybe, Budapestre és Soltvadkertre helyezték segédlelkészként. Gyülekezeti lelkész volt 1931-től Cegléden, 1937-től pedig egyházmegyei esperesi rangra emelkedett. 1939-től a Bányai Egyházkerület lelkészegyesületének elnökévé választották. Lelkészként 1941-től a kelenföldi gyülekezetben szolgált.

Cikkeiben egyházi megújulást hirdetett, gyakran írt szociális kérdésekről, és élesen bírálta a nemzetiszocializmust. A német megszállás után megváltoztatta német vezetéknevét. A zsidóüldözések idején bekapcsolódott az embermentésbe. 1945. augusztus 15-én megválasztották a Bányai Evangélikus Egyházkerület püspökévé.

Mivel ellenezte az egyházi iskolák államosítását, 1948. augusztus 24-én házi őrizet alá helyezték, pár hónappal később két év fegyházra ítélték, majd az egyházi fegyelmi bíróság megfosztotta püspöki hivatalától. 1956. október 5-én ítéletét semmissé nyilvánították, ezután egyháza is rehabilitálta.

Ordass Lajos 1956. október 31-én elfoglalta a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöki hivatalát. 1958. június 24-én ismét eltávolították, ezután visszavonult a közélettől. 1957-ben az Evangélikus Világszövetség első alelnökévé - korábban második alelnök volt-, 1963-ban az elnökség tiszteletbeli tagjává választották. Budapesten hunyt el 1978-ban. 1990-ben, illetve 1991-ben jogilag és egyházjogilag is rehabilitálták.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását