2024. május 9. - Gergely

Hadfi kikapott - marad a vígaszág

Hadfi Dániel harmadik mérkőzésén kikapott a negyeddöntőben, így a vigaszágon folytathatja szereplését a cselgáncsozók 100 kg-os kategóriájában a pekingi olimpián.
2008. augusztus 14. csütörtök 08:31 - Hírextra
A világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnok magyar a líbiai Mohamed ben Szaleh és a kameruni Franck Martial Moussima elleni diadal után a kazah Ashat Zsitkejevvel találkozott a négy közé jutásért, akit megvert a 2005-ös kairói vb-n. A mérkőzés egy-egy intéssel indult, a Honvéd bombaformában lévő kiválósága gőzmozdonyként ment előre, de átforgatási kísérleteit nem koronázta siker. A rutinos ellenfél a magyar két dobásába is ügyesen belekontrázott, melyekre vazaarit és jukót kapott. Az összecsapás a 48 másodpercnél ért véget, amikor Hadfi újabb próbálkozását ismét megkontrázta a kazah, az eredményjelző pedig a magyarnak írta ki az ippont. A rövid tanácskozásra vonultak vissza, majd - általános pfújolás közepette - Zsitkejevet hirdették ki győztesnek.

"Sajnos a kazahot illeti az ippon, mert jól vitte tovább Dani támadását. Most nem szabad letörni, mert jön a vigaszág" - nyilatkozta az MTI-nek Toncs Péter, Hadfi mestere.

Az alsó ágon a 26 éves magyar dzsúdós a bosnyák Amel Mekic ellen lép tatamira.



Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a Pont FM 88.1 Rock & Sport rádión, amit az alábbi címen lehet elérni: http://www.hirextra.hu/banners/pontfm.m3u.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását