2024. április 19. - Emma

A kormány tovább halad a "Horváth Ágnes-i úton"

A Fidesz szerint a kormány nemrégiben megjelent egészségügyi programja nem ad választ a betegellátás problémáira, így az egészségügyben csak egy előre hozott választás hozhat változást - mondta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa szerdai sajtótáj
2008. augusztus 13. szerda 11:58 - Hírextra
"Szemfényvesztésként" jellemezte a fideszes képviselő a néhány hete megjelent Biztonság és partnerség, feladatok az egészségügyben 2010-ig című programot, amelyből szerinte hiányzik a helyzetfelmérés és a szakszerűség.

Mint mondta, a programban szereplő néhány milliárd forint, amit pályázatok útján akarnak bevonni az egészségügybe uniós forrásból, nem jelent javulást a betegellátásban, hiszen nem változik a volumenkorlát, kiszolgáltatott helyzetben marad a gyermek-, a nőgyógyászati- és a pszichiátriai ellátás, maradnak a várólisták és az elhalasztott műtétek. Hozzátette: elképzelhető, hogy épül néhány új szakrendelő, de ezekben sem lesz több pénz a betegellátásra.

Úgy tűnik, hogy a kormány tovább halad a "Horváth Ágnes-i úton" - fogalmazott a politikus, utalva az előző egészségügyi miniszter tevékenységére.
Pesti Imre szerint az egészségügynek most válságmenedzselésre van szüksége, és arra, hogy visszategyék a rendszerbe a korábban kivett pénzt. De ezt sem elsősorban a struktúrára, hanem a betegellátásra kell fordítani - tette hozzá.

A képviselő ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a konvergenciaprogram miatt a következő évek is az egészségügyi forráskivonásról szólnak, hiszen Magyarország vállalta, hogy 2010-ig évente a GDP 0,3 százalékát vonja ki az ágazatból, miközben ebben a programban arról írnak, hogy az egészségügybe való befektetés a legjobb befektetés.

"A program elolvasásakor az embernek Rodolfo jut eszébe: nézzék a kezemet, vigyázat, csalok" - jegyezte meg Pesti Imre, aki szerint a kormánynak nincs koherens képe az egészségügy jövőjéről, csak az ábrándokat gyűjti össze.

Kijelentette: a magyar egészségügy rossz gazdasági döntések sorozatának és a konvergenciaprogramnak a foglya, ezért változást csak az előre hozott választások hozhatnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását