2024. május 9. - Gergely

Knapek Edina is elvérzett

Ennél jóval többre számítottunk, bár tudtuk, hogy nehéz lesz. Azok után, hogy mind Mohamed Aida, mind pedig Varga Gabriella sima vereséget szenvedett a női tőrözők versenyének nyolcaddöntőjében, egyedül a rutinos Knapek Edinában bízhattunk, aki a legjobb
2008. augusztus 11. hétfő 09:48 - Hírextra
Mohamed Aida tizedikként, Varga Gabriella pedig tizenkettedikként fejezte be a versenyt.
Az egyéniben kétszeres olimpiai, ötszörös világbajnok Vezzali a negyeddöntőben is bizonyította klasszisát, gyorsan ellépett 3-0-ra, onnantól pedig már azt csinált, amit akart. Knapek - aki világbajnokságon kétszer volt harmadik - nem találta a ritmust, nem igazán tudta, hogyan is szúrhatná meg Vezzalit. Bár később neki is volt három eredményes akciója, az idő előrehaladtával az összecsapás így is meglehetősen egyoldalúvá vált.

"Úgy érzem, kicsit elfáradtam az első két asszómban attól, hogy a közönséggel is meg kellett küzdenem. Mikor túljutottam a két kínain, talán túlságosan megkönnyebbültem. Sajnos elég hamar véget ért számomra a Vezzali elleni mérkőzés, nagyon jól vívott, és azt éreztem, hogy nem tudok mit csinálni. Végül is ötödik lettem, az nem rossz eredmény. A csapatversenyben mindenképpen szeretnénk érmet szerezni, így is jöttünk ki" - foglalta össze gondolatait, érzéseit Knapek.

Ebben a szakágban egyértelműen a papírforma érvényesült, az elődöntőbe a világranglista első négy helyezettje - három olasz és egy dél-koreai vívó - jutott be.
Eredmények:

a 32 között:
Knapek Edina-Szun Csao (Sun Chao, kínai) 15-13
Varga Gabriella-Mariana Isabel Gonzalez Parra (venezuelai) 15-2
Mohamed Aida-Luan Jujie (kanadai) 15-7
a 16 között:

Knapek - Szu Van-ven (Su Wanwen, kínai) 15-10
Hjun Hi Nam (dél-koreai)-Varga 15-4
Jevgenyija Lamonova (orosz)-Mohamed 15-5
a negyeddöntőben:

Giovanna Trillini-Katja Wa:chter 15-8
Hjun-Szugavara Csieko (japán)15-10
Margherita Granbassi (olasz)-Lamonova 12-7
Valentina Vezzali (olasz)-Knapek 15-3


Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a Pont FM 88.1 Rock & Sport rádión, amit az alábbi címen lehet elérni: http://www.hirextra.hu/banners/pontfm.m3u.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását