2024. április 19. - Emma

Schüttler támadja az ITF-et

Az athéni olimpián párosban ezüstérmes német Rainer Schüttler azzal vádolja a Nemzetközi Tenisz Szövetséget (ITF), hogy az a héten kiadott közleményével ártott versenyzői hírnevének.
2008. augusztus 8. péntek 07:51 - Hírextra
A két fél között azután mérgesedett el a viszony, hogy az ITF a sorozatos versenyzői lemondások ellenére sem engedte volna indulni Pekingben a német szövetség által utólag benevezett, s a világranglistán jelenleg 34. Schüttlert, ám a sportoló ezt a határozatot megtámadta a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) és az a teniszezőnek adott igazat.

"Az ITF sajnálja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mulasztását. Egyúttal nincs mentség Schüttler úr számára, aki honfitársai, Denis Gremelmayr vagy Michael Berrer kiérdemelt helyét készül elfoglalni. Az ITF sok szerencsét kíván neki, még úgy is, hogy Schüttler úr nem jogosult Pekingben indulni" - áll az ITF héten kiadott közleményében.

Erre írta meg nyílt levelét Rainer Schüttler, s abban többek között ez olvasható:
"Az ITF veszített a legmagasabb sportbíróságon, de úgy tűnik, ezt a szövetség nem fogadja el. Fellebbezésemmel nem próbáltam meg olimpiai részvételemet olyan versenyzőtársaim kárára biztosítani, akik a előrébb vannak nálam a világranglistán. Az ITF hivatalos közleménye megtévesztő, rossz tényeken alapul és azt mutatja, hogy nem tisztel engem... és a sportdöntőbíróságot.

Véleményem szerint egy sportszövetség nem viselkedhet így és követelem, hogy az ITF kérjen bocsánatot mindazoktól az emberektől és szervezetektől, amelyeket a közleménye érintett".
Schüttler a pekingi férfi egyéni tenisztorna indulói szempontjából meghatározó június 9-i világranglistán még csak a 89. volt, és ezzel nem került fel a 64-es főtáblára.

Ezután azonban a wimbledoni bajnokságon az elődöntőig menetelt, s mostanra a 34. helyre tornászta fel magát a rangsorban. Eközben a pekingi indulásra jogosultak közül eddig öten, a francia Jo-Wilfried Tsonga, a ciprusi Markosz Bagdatisz, az argentin Juan Ignacio Chela, a holland Robin Haase és az osztrák Stefan Koubek mondták le részvételüket. A küzdelmek vasárnap kezdődnek.


Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a PontFM 88.1 sportrádióban, melyet az alábbi linken lehet elérni: www.hirextra.hu/pontfm
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását