2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Cassarát kiutálták

Elhagyta az olasz vívócsapatnak a pekingi egyetemen elfoglalt szállását Andrea Cassara olasz tőrvívó, a doppingolás miatt kizárt világelső, Andrea Baldini helyettese, és beköltözött az olimpiai faluba.
2008. augusztus 8. péntek 10:53 - Hírextra

"Itt nem érzem jól magam, nincs meg a számomra ideális légkör a felkészüléshez" - nyilatkozta Cassara az olasz Gazzetta dello Sport című lapnak.

Cassara körül megfagyott a levegő, mert többen azt gyanítják, hogy ő állt Baldini megbuktatása mögött. A 22 éves, 2006-ban és 2007-ben világbajnoki ezüstérmest azzal vádolják, hogy olyan vízhajtót találtak szervezetében a júliusi kijevi Európa-bajnokságon, amely "elfedi" a doppingszereket.
Baldinit csütörtökön hallgatta ki tanúként az Olasz Olimpiai Bizottság doppingellenes főügyésze. A vívó ügyvédje meggyőződését hangoztatta, hogy Baldini nem élt tiltott szerrel, ugyanakkor leszögezte: nem kíván beszélni sem összeesküvésről, sem csapdáról, még kevésbé bárkit vádolni bizonyítékok nélkül.

Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a PontFM 88.1 sportrádióban, melyet az alábbi linken lehet elérni: www.pontfm.hu

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását