2024. május 6. - Ivett, Frida

Az olasz televízió a szekták kártékonysága ellen

Olaszországban 2004 és 2007 között az úgynevezett "pszichoszektáknak" 200, az álvallásosoknak 123, a sátánistáknak 122, a mágiával manipulálóknak 93, a megszállottaknak 92, az ezoterikusoknak 26 áldozatuk volt. Az adatok az olasz rendőrség hivatalos lapjá
2008. augusztus 2. szombat 20:22 - Hírextra

A számok annál is inkább nyugtalanítóak, mivel Olaszország a sátánista szekták tekintetében Európában az első helyen áll. Nyolcezer ilyen társaság működik Itáliában, több mint 600 ezer taggal.
A Sky TV elhatározta, hogy segít az ijesztő jelenség elleni küzdelemben. Elkészíti egy, a témával foglalkozó film televíziós változatát és sorozatot indít azokról az esetekről, amelyek eddig nem kaptak helyet a képernyőn.

A Sky Cinema 1-en 2009 tavaszán lesz látható A sátán árnyéka című film, amelynek rendezője Alex Infascelli. A művész elmondta a La Repubblica című olasz lapnak, hogy őt nem a sátán érdekli elsősorban, hanem az árnyéka, azaz azok a fiatalok, akik a hálójába kerülnek. A sátánista szektához való tartozás véleménye szerint olyan lehet, mint a maffia vagy a kábítószer. "Ez a világ vonzó lehet a gyerekek előtt, akiknek személyisége még kialakulóban van, úgy érzik, nincs identitásuk és keresik a felnőtté válás útját" - mondta Infascelli.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását