2024. május 7. - Gizella

A bérből is letiltanak

Könnyebben hozzáfér havi fizetésünkhöz az adóhatóság, már a keresetünk sincs biztonságban. Csak az első fél évben harmincháromezer alkalommal élt a munkabér letiltásának eszközével az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal.
2008. augusztus 2. szombat 09:15 - Hírextra

Hozzávetőleg hetvenezerrel több végrehajtási intézkedést indított az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 2008 első fél évében, mint a múlt év azonos időszakában. Míg 2007 januárja és júniusa között 312 ezer intézkedést rendelt el az adóhatóság, addig az idén az első hat hónapban 380 ezret – közölte kérdésünkre az APEH végrehajtási főosztályának vezetője. Várszeghi György kiemelte: a korábbi időszakokhoz képest 2008-ban jóval több alkalommal tiltotta le a munkabérekből a köztartozást az adóhatóság.

Az első hat hónapban 33 ezer esetben tiltotta le a hivatal a köztartozással rendelkezők fizetésének egy részét. Ez az adat 343 százaléka az elmúlt esztendő azonos időszakában regisztráltnak, vagyis 2007 első fél évéhez viszonyítva három és félszer több alkalommal nyúlt ehhez az eszközhöz az adóhivatal. Várszeghi kifejtette: a munkabérletiltások számának látványos emelkedése az APEH informatikai rendszerének korszerűsítésével magyarázható. Korábban akár hetek is eltelhettek, mire hosszas levelezések után az adóhatóság hozzájutott valamennyi szükséges információhoz.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását