2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Elhunyt Seprődi Kiss Attila rendező

Hatvanhét éves korában pénteken elhunyt Seprődi Kiss Attila színész, televíziós és színházi rendező - tudatta Czegő Zoltán költő, az erdélyi származású rendező gyermekkori barátja az MTI-vel.
2008. augusztus 1. péntek 17:57 - Hírextra
Seprődi Kiss Attila Sepsiszentgyörgyön született 1941. február 17-én. Édesapja református lelkész volt, anyai nagyapja Seprődi János, híres erdélyi népzenekutató és tanár. Eredeti neve Kiss Attila volt, a Seprődi nevet nagyapja iránti tiszteletből vette fel.

Seprődi Kiss Attila a marosvásárhelyi színművészeti intézetben színészként végzett, majd Bukarestben rendezői diplomát szerzett. Pályafutása során szinte mindegyik romániai magyar színházban rendezett.

Mint Czegő Zoltán elmondta, az erdélyi származású művész a nyolcvanas években települt át Magyarországra, előbb Kecskemétre, ahol a Katona József Színház munkatársaként dolgozott, majd utolsó lakhelyére, Budatéténybe. A rendszerváltás után rendezett felvidéki színházakban, hazajárt szülővárosába, Sepsiszentgyörgyre is, de soha nem költözött vissza Erdélybe.

Nevéhez fűződik csaknem két tucat dokumentum-, portré- és kisjátékfilm. Egyik legismertebb televíziós alkotása a Fischer István helyszínei című munkája, amelyet a 2006-os filmszemlén dokumentumfilm-kategóriában jelöltek.

Alkotásai a Duna Televízióban láthatók rendszeresen.Utolsó műve, Ion Luca Caragiale román író életművének magyar fordítása nemrég jelent meg Erdélyben, de a kötetet betegsége miatt már nem tudta kézbe venni.

Czegő Zoltán tájékoztatása szerint Seprődi Kiss Attila temetéséről a család később intézkedik, búcsúztatása valószínűleg házuk kertjében lesz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását