2024. május 10. - Ármin, Pálma

Fidesz: káosz van a közigazgatásban

A Fidesz szerint "káosz, fejetlenség és zűrzavar" jellemzi a kormány tevékenységét a közigazgatásban - mondta Répássy Róbert, az ellenzéki párt jogi kabinetvezetője az MTI-nek kedden.
2008. július 29. kedd 15:50 - Hírextra
A fideszes politikus annak kapcsán nyilatkozott, hogy a pénzügyminiszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: a központi közigazgatásban 2006-2007-ben a nettó létszám hat százalékkal, azaz 13.600-zal csökkent, és a költségvetés nettó megtakarítása 46 milliárd forint volt. Veres János szerint a központi adminisztráció átalakításának kettős célja volt: az, hogy javuljon a méretgazdaságosság, illetve alakuljon ki a regionalizáció.

A pénzügyminiszter megjegyezte, hogy amíg 2006-ban 415 önálló közigazgatási szervezet működött, addig 2007 végére e szervezetek száma 176-ra csökkent.

Répássy Róbert, a Fidesz jogi kabinetvezetője ugyanakkor úgy vélte: a kormány minden eddigi reformja kudarcot vallott, beleértve a közigazgatási reformot is, a regionális közigazgatási hivatalok létrehozása ráadásul alkotmányellenes helyzetet teremtett.

Mint mondta, a kormány tevékenységét a közigazgatásban "káosz, zűrzavar és fejetlenség" jellemezte az elmúlt években, és ez már-már a közigazgatási rendszer működőképességét veszélyeztette.

Szerinte megdöbbentő, hogy a Veres János sikertörténetként állítja be az elbocsátásokat, miközben az érintettek ezt nyilván nem így értékelték.

Répássy Róbert arra is felhívta a figyelmet: az elbocsátott emberek nagy része nem a piaci szférában helyezkedett el, hanem az állami ellátórendszerek valamelyikéből részesül, vagy nyugdíjas lett, vagy munkanélküli, esetleg egészségbiztosítási ellátást kap, ami mind a költségvetést terheli.

A fideszes képviselő légből kapott állításnak nevezte, hogy a közigazgatás hatékonyabb lenne, szerinte ezt semmilyen adat nem támasztja alá. Mint mondta, az állampolgárok nem tapasztalják, hogy a közigazgatás lényegesen változott volna, sőt néhol inkább rosszabbodott a helyzet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását