2024. július 18. - Frigyes

Ősztől vizsgálják a külföldi rendszámokat

Csak szeptembertől ellenőrzi a külföldi rendszámú járműveket a Vám- és Pénzügyőrség. A szervezet parancsnoka az InfoRádiónak elmondta: a helyi hatóságok nyilvántartása szerint összesen ötezer magyar vásárolt gépjárművet Szlovákiában. Az utóbbi időben nemc
2008. július 28. hétfő 16:36 - Hírextra
Szeptember elejétől kezdi meg a Vám- és Pénzügyőrség - több társszervezet segítségével - a külföldi rendszámú Magyarországon tartósan és jogtalanul használt járművek felderítését - tájékoztatta az InfoRádiót a szervezet parancsnoka.

Nagy János elmondta: most folyik az akció előkészítése, amelynek keretén belül a szlovák hatóságoktól már kértek be adatokat, amelyek szerint ott kétezer magánszemély és háromezer vállalkozás vásárolt gépjárművet.

Az előkészítés, és később, a közúti ellenőrzések során begyűjtött információkat szeptembertől államigazgatási eljárásban vizsgálják majd - tette hozzá a Vám- és Pénzügyőrség parancsnoka.

A vizsgálatok során a VPOP az adóhatósággal is együttműködik majd, így a külföldi rendszámot használó emberek és vállalkozások adóellenőrzésre is számíthatnak - közölte Nagy János.
Forrás: inforadio.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását