2024. május 7. - Gizella

Adócsalás

Adócsalás bűntettének és magánokirat-hamisítás vétségének gyanúja miatt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást kezdeményezett ismeretlen tettes ellen "a Pensió 17 Kft.-t érintő ügyben" a Vám és Pénzügyőrségnél - közölte a rendőrség szóvivője hétfőn
2008. július 28. hétfő 16:40 - Hírextra
Bíró Gábor elmondta, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján - a nyomozó hatóság és a Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint - a korábbi híradásokkal ellentétben megalapozott a gyanú, hogy ismeretlen tettesek "a Pensió 17 Kft. által befogadott egyes számlákat illetően" magánokirat- hamisítást, valamint adócsalás bűntettét követték el.

Az MTI kérdésére a szóvivő elmondta, hogy a nyomozás során vizsgált és az eljárás kezdeményezését megalapozó dokumentumok megegyeznek azzal, amelynek alapján az ügyészség az ügyben megszüntette az eljárást.

A távirati iroda július másodikán kiadott híre szerint a Kaposvári Ügyészség - bizonyítottság hiányában - a napokban megszüntette a nyomozást a somogyi megyeszékhely közétkeztetése kapcsán magánokirat-hamisítás és csalás gyanújával indult büntetőügyben.

Ezt Horváth Szilárd megyei főügyész Kaposváron jelentette be egy sajtótájékoztatón, amelyen a döntést azzal indokolta: a magánokirat-hamisítás valamennyi tényállási eleme kétséget kizáróan nem volt bizonyítható, s mivel nem keletkezett kár, a csalást sem lehet megállapítani. Erre tekintettel az eljárás folytatásától sem várható eredmény.

A rendőrségi szóvivő hétfői közlésével kapcsolatosan Fekete Róbert, a Somogy Megyei Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére azt mondta: "helytálló", amit a főügyész akkor a sajtótájékoztatón bejelentett. Amiről most szó van, az már egy másik ügy, amely azóta merült fel - tette hozzá.

Az MTI korábban beszámolt arról, hogy névtelen bejelentés nyomán rendőrségi vizsgálat kezdődött a kaposvári önkormányzattal 2004-ben öt évre közétkeztetésre szerződött budapesti Pensió 17 Kft. ügyében.

Felmerült ugyanis a gyanú, hogy a cég mintegy 52 millió forint értékben olyan számlákat érvényesített az önkormányzatnál, melyek mögött nem volt tényleges gazdasági tevékenység.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását