2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nem pihennek a sárospataki könyvek

A Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárából elszármazott és Oroszország által két éve visszaszolgáltatott könyvgyűjtemény jelenleg sem pihen a Bodrog-parti városban, hiszen számos program dolgozza fel a páratlan ritkaságokat.
2008. július 26. szombat 16:10 - Hírextra
A két évvel ezelőtti eseményekről, - amikor hat évtized után hazaszállították Sárospatakra a hadizsákmányként elvitt könyveket és dokumentumokat - számos híradás megjelent, amelyet csendesebb időszak követett. A szakemberek számára pedig igazán csak most indult be a munka - részletezte Dienes Dénes, a sárospataki egyházi gyűjtemény igazgatója az MTI-nek pénteken.

Mint mondta, jelenleg két párhuzamos program zajlik. Ennek egyik része az állagmegóvási feladat, amelynek részeként a műkincseket letisztítják, leporolják, fertőtlenítik. Van olyan könyvritkaság is, amelynek már a teljes restaurálása megtörtént: Balassi Bálint, Betegh lelkeknek való füves kertecskéje és a Csáti graduál már visszanyerte régi fényét. Az utóbbi kötet restaurálási költségei mintegy 600 ezer forintra rúgtak - mutatott rá az igazgató, hozzátéve, hogy ezt pályázati, illetve saját forrásból állják.

Szintén pályázati támogatásból történik azon művek tudományos feldolgozása, amelyekkel kapcsolatosan eddig hiányosak voltak a szakemberek ismeretei. Kuriózumként említette, hogy egészen új felfedezésekre is sor került, például az egyik kötet kötéstáblájában rejtőzött eddig egy XVI. századi kiadvány, amelyet sikerült azonosítani, illetve úgy tűnik, hogy egy újabb ősnyomtatványra is rábukkantak a kutatók - ismertette.

Mint mondta, a kötetek a tudományos vizsgálat után kapnak egy sajátos, szakszerű leírást, így elfoglalhatják méltó helyüket a tudomány világában.

Arról is beszámolt, hogy a sárospatakiak közösen végzik a munkát az Országos Széchényi Könyvtár szakembereivel, hozzátéve, hogy az érdeklődők ezeket a feladatokat is megismerhetik, hiszen az Oroszországból hazakerült gyűjtemény már saját honlappal rendelkezik.

A könyvritkaságok a második világháború idején kerültek a Szovjetunióba. A műkincsekről a magyar közvélemény először 1991-ben szerezett tudomást orosz művészettörténészek által, majd 2005-ben az orosz parlament alsó-, majd felsőháza jóváhagyása után Vlagyimir Putyin akkori elnök aláírta a visszaadásról szóló törvényt.

A Sárospatakról elvitt könyveket 1945 után a nyizsnij-novgorodi könyvtárban őrizték. Százharminchat rendkívül értékes könyv és dokumentum két évvel ezelőtt, február 22-én érkezett vissza Magyarországra, majd áprilisban újabb tíz tétel következett. Eredeti otthonukba, azaz a sárospataki református kollégium könyvtárába 2006 júniusának végén érkeztek haza Budapestről.

Azt is elmondta, hogy Magyarország az orosz restitúciós törvény értelmében 12 millió rubelt, azaz több mint 400 ezer dollárt fizetett a Nyizsnij Novgorodi Lenin Könyvtárnak a kötetek tárolásáért és gondozásáért. A könyvritkaságok között található például Hartmann Schebel 1493-ban kiadott Világkrónikája, a Cronicarum Libri vagy például Balassi Bálint Betegh lelkeknek való füves kertecskéje, amelyből csak egyetlen példány létezik a világon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását