2024. május 12. - Pongrác

Nevezik Fazekast

A Magyar Olimpiai Bizottság illetékes testülete úgy döntött, hogy nincs jogi akadálya a diszkoszvető Fazekas Róbert nevezésének, azaz a sportoló részt vehet a pekingi játékokon.
2008. július 24. csütörtök 13:54 - Hírextra
A MOB honlapján tudatta: a július 5-i közgyűlés – amely döntött a magyar olimpiai csapat összetételéről – felhatalmazta az elnököt, a főtitkárt, a sportszakmai igazgatót és a csapatvezetőt, hogy a nevezési határidőig hátralévő időszakban döntsön a változásokról.

A négytagú testület foglalkozott a Magyar Atlétikai Szövetség előterjesztésével, amelyben indulásra javasolják az athéni aranyérmétől doppingvétség miatt megfosztott Fazekast, aki kedden a ljubljanai nemzetközi atlétikai versenyen 64,56 méterrel teljesítette az olimpiai nevezéshez szükséges A szintet.

A MOB testülete a következő dokumentumok benyújtását kérte a MASZ-tól: hivatalos versenyjegyzőkönyv, WADA-igazolások a doppingellenőrzésekről (rendelkezik az előírt négy negatív doppingteszttel), a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) igazolása a versenyzési jogosultságról, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság igazolása az athéni játékokat követően lefolytatott per költségeinek befizetéséről, valamint a versenyző, edzője, Vida József, orvosa, Illyés Árpád, továbbá szövetségi elnökének, Schulek Ágostonnak és kapitányának, Mérei Lászlónak nyilatkozata, amelyek garantálják, hogy a versenyző tisztán készült fel és tisztán fog versenyezni az olimpián.

Az olimpiai atlétaválogatott így a magasugró Győrffy Dóra lemondása és Fazekas nevezése után 20 fős lesz, a magyar küldöttséget pedig 171 sportoló akotja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását