2024. április 19. - Emma

Krisna-völgyi Búcsú

Július utolsó hétvégéjén rendezik meg a közel tízezer embert vonzó háromnapos Krisna-völgyi Búcsút Somogyvámoson. A Balatontól mintegy 30 kilométerre fekvő, idén 15 éves 260 hektár területű Indiai Kulturális Központ és Biofarmot szemet gyönyörködtető lige
2008. július 24. csütörtök 11:50 - Hírextra

Eddig 230 ezer ember kereste fel kikapcsolódás céljából, vagy azért, hogy betekintést nyerjenek India kultúrájába, a hívők életmódjába. A búcsú idején általában körülbelül tízezer látogató vesz részt a programokon.

Idén pénteken kezdődik a háromnapos ünnepség, amelynek újdonsága a Kézműves falu, ahol a különböző mesterségek képviselői mutatják be portékáikat.

A látogatók találkozhatnak a környezettudatos életmód szakembereivel, és különböző előadásokat hallhatnak a gyógymézekről, a tehénvédelemről, a nemzetközi ökofalu-hálózatról, a biogazdálkodásról - tudatta az MTI-vel Tornóczky Gusztáv, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének kommunikációs képviselője.

A rendezvényen lesz hagyományos indiai zene- és táncbemutató, pantomim, fuvolakoncert és harcművészeti bemutató.

Idén is tartanak - szombaton és vasárnap is - esküvőt, amely az egyik leglátványosabb program, a látogatók közül is általában ezt nézik meg a legtöbben. A menyasszonyok kezét, lábát hennával díszítik, arcukat festékkel színezik.

A szertartáson a vőlegény virágfüzéreket ad saját és menyasszonya szüleinek, végül tűzáldozatot mutatnak be, amikor is gabonát szórnak a lángokba.

Különleges látványosságot ígér még a valóságsátor, amelyben a látogatók a krisnások mindennapjaival ismerkedhetnek meg, felpróbálhatják ruháikat, elsajátíthatják miként meditálnak és megtanulhatják énekeiket.

A bejárattól kisvonat indul Krisna-völgybe, amelyen idegenvezető beszél az ott lakók életéről. A főtéren felállított ezer négyzetméteres étkezősátorban főzőbemutatót láthatnak az érdeklődők és a helyi étterem gazdag választéka várja a vendégeket.

A játszótéren gyermekprogramok , arc- és henna testfestés lesz.

A részletes program megtalálható a www.krisnavolgy.hu című honlapon.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását