2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kovácsok országos találkozója

Vésén ütik a vasat szombaton a kovácsok; a Somogy megyei faluban az idén hetedik alkalommal rendezik meg a kovácsok országos találkozóját.
2008. július 23. szerda 13:26 - Hírextra
Az idén a reneszánsz jegyében randevúznak a mesterek, a versenymunka egy reneszánsz ajtókopogtató kovácsolása.

A mintegy 800 lelkes faluban nagy hagyománya van a kovácsmesterségnek, volt időszak, amikor öten-hatan is dolgoztak itt, s a szomszédos településekről is ide jártak lovat patkoltatni, szerszámot készíttetni.

E hagyományra építve, és a meglévő műhely adottságait kihasználva hívták életre Vésén a kovácstalálkozót, amelyre az ország minden részéből érkeznek - immár hetedik alkalommal - a szakemberek, hogy megmutassák, s egyben összemérjék tudásukat.

A versenyzők munkakörülményeit javítva az önkormányzat a múzeum mellett kialakított egy kovácsszínt, ahol három kovácstűzhelynél szíthatják a tüzet és üthetik majd a vasat a mesterek.
Bertók László polgármester az MTI érdeklődésére elmondta: az elmúlt években a helyi Faluszépítő Egyesületnek és az önkormányzatnak köszönhetően folyamatosan gazdagított helytörténeti múzeumban sorakozó eszközök ugyan egy helytörténeti gyűjtemény részét képezik, ez alkalommal azonban munkába fogják az itt bemutatott tárgyakat is: a kovácsok bemutatják működésüket, s az arra vállalkozók megpróbálkozhatnak a használatukkal is.

Mint arról beszámolt, a gyűjtemény alapjául egy helyi kovácsmester, Balázs Sándor hagyatéka szolgál, a múzeumot az év csendesebb napjain kiránduló családok, csoportok rendszeresen felkeresik, hogy ismerkedjenek az ipartörténeti érdekességekkel.

Mivel a kovácsműhely bármikor beüzemeltethető, ezért akár ki is próbálhatják az eszközök használatát az érdeklődők - tette hozzá a polgármester.

A kovácstalálkozóról szólva hangsúlyozta: évenként egy napon, július utolsó hétvégéjén az ország minden valamirevaló kovácsa Vésén sorakozik.

Az idén 25-30 kovácsmester részvételére, napközben közel ötezer, az esti kísérő programokra 8-10 ezer látogatóra számítanak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását