2024. április 20. - Tivadar

Valamennyi nap kell

Sokan annyira rettegnek a bőrráktól, hogy teljesen kerülik a napot, pedig ezzel is ártanak az egészségüknek, törékenyebbé válnak ugyanis a csontjaik - figyelmeztet a brit Nemzeti Oszteoporózis Társaság.
2008. július 22. kedd 10:13 - Hírextra
A D-vitamin elsősorban a napfény hatására keletkezik a szervezetünkben, a hiányában pedig törékenyebbé válnak a csontjaink. Éppen ezért nem szabad teljesen kerülni a napot - figyelmeztetnek a brit szakértők. Ők azt javasolják, hogy aki teheti, reggelizzen a szabadban, kertészkedjen vagy legalább a napra teregesse a mosott ruhát.

A mérsékelt napozás szükségességével egyetért a brit Rákkutató Intézet szóvivője is, ő azonban hangsúlyozza, hogy az elegendő D-vitamin "beszerzéséhez" nem kell addig várnunk, amíg leégünk.

A bőrrákos betegek száma folyamatosan nő az utóbbi években Nagy-Britanniában is, ezért az egészségügyi illetékesek mindenkit arra próbálnak rábírni, hogy minél kevesebb időt töltsön pucér testrészekkel és naptej használata nélkül közvetlenül a napon.

A figyelmeztetés azonban túl jól sikerült, így ma már sokan azt hiszik, hogy a napozás nem is lehet egészséges - derült egy, júniusban, 2600 ember megkérdezésével végzett felmérésből. A megkérdezettek többsége azt válaszolta, hogy egyáltalán nem szabad kilépni a napra napernyő vagy sapka nélkül.

Pedig napi 15-20 perc a napon egyáltalán nem ártalmas, hiszen amikor a napsugár a bőrt éri, olyankor termelődik a szervezetben a D-vitamin, amely létfontosságú, hiszen erősíti a csontokat. Ha a szervezetben alacsony a D-vitamin szintje, akkor nő a csontritkulás kialakulásának veszélye - ez a betegség pedig az ötven évnél idősebbek felének életét keseríti meg.

A D-vitamint ráadásul fel is halmozza a szervezet, így elegendő naponta egy kis időt a szabadban tölteni - akkor is, ha felhős az ég - ahhoz, hogy télre is "elspájzoljunk" belőle.
Forrás: inforadio.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását