2024. május 30. - Janka, Zsanett

A háború hatásai gyerekekre

A gyermekkor a boldog gondtalanság időszaka - legalábbis azoknak a kicsiknek a számára, akiknek a hazájában nem pusztít háború. Az ENSZ adatai szerint azonban a Föld ötven országában háborús, vagy háború utáni körülmények között nőnek fel a gyerekek.
2008. július 21. hétfő 14:19 - Hírextra
Az elmúlt évtizedek alatt az ENSZ becslései szerint kétmillió gyermek vesztette életét háborúkban, hatmillió sérült meg és 23 millió kényszerült otthona elhagyására.

Nagyon sok gyereknek kell átélnie a háború brutalitását, és még a túlélők is teljesen újfajta morális szemlélettel kerülnek ki a súlyos körülmények közül, megszokják, hogy az alapvető emberi jogokat és értékeket az erősebb felrúghatja.

Hogyan tanulhatják meg ezek a gyerekek, hogy mi a rossz, és mi a jó - ez érdekelte a Utahi Egyetem két kutatóját. Roberto Posada és Cecilia Wainryb úgy döntött, hogy az érdekeltekhez fordul: háborút túlélt gyerekeket kérdeztek meg.

Kolumbiai gyerekeket választottak "kísérleti alanyul", a latin-amerikai országban ugyanis 50 éve tart a polgárháború, a gyerekek így minden nap látnak gyilkosságot, rablást, fizikai erőszakot.

A kutatók 96 kolumbiai gyereket és kamaszt faggattak ki; valamennyiüknek el kellett menekülnie az otthonából, iszonyatos szegénységben élnek - méghozzá sokan a szüleik nélkül.

A bosszú az indok mindenre

Arról kérdezték őket, erkölcsös dolog-e kirabolni és bántalmazni egy másik embert? Meglepő módon ezek a nagyon sokat szenvedett gyerekek mindannyian azt válaszolták, hogy ez rossz dolog - még akkor is, ha "mindenki" ezt csinálja.

Képességük arra, hogy megállapítsák, mi a rossz és mi a jó, azt bizonyítja, hogy ez mélyen benne lakik az emberben - bármi is történik vele. Ez egyébként logikus is, hiszen az ember társadalomban élő "állat", az pedig csak akkor működik, ha vannak játékszabályok.

A gyerekek azonban egészen másképp látják a jó és rossz kérdését, ha bosszúról van szó; legtöbben úgy vélik, hogy az elfogadható, ha valaki egy olyan embert lop meg vagy bánt, aki vele is ugyanezt tette.

Ez a hozzáállás nem csupán riasztó, de rámutat a legtöbb emberek közötti konfliktus gyökerére is: a háborúk gyakran azért törnek ki, terrorista merényletek pedig azért követnek el, mert valaki - vagy valakik -azt hiszi(k), hogy a másik megrabolta, megsértette, bántotta őket - a bosszú pedig mindenre megfelelő indokul szolgál.
Forrás: inforadio.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását