2024. március 29. - Auguszta

Komoly művészetek a Szigeten

Egy színházi fesztiválnyi előadást láthat a közönség az idei Szigeten: a programban összesen 35 magyar és nemzetközi színházi és táncprodukció, illetve performansz szerepel. Az Óbudai-szigetre látogatók a Múzeumok Fesztiválján 12 közgyűjtemény programjaiv
2008. július 18. péntek 19:55 - Hírextra
Vető Viktória közleménye szerint a Sziget színházi programsorozatának öt helyszínén a kortárs színház-, tánc- és performansz-művészet legszínvonalasabb képviselői mellett bemutatkozási lehetőséget kapnak fiatal, tehetséges, pályakezdő alkotók is

Régi hagyományát felújítva ismét a fesztivál vendége lesz a TÁP Színház: a társulat minden délután újra megnyitja Egyperces Színházát, míg a Performansz színpadon mindennap két alkalommal lesz látható a Filter Performance posztmodern előadása. A kulisszák mögötti világba vezeti be a szigetlakókat a Békés Megyei Jókai Színház mellett működő Színitanház.

A fesztiválra a világ szinte minden részéről érkeznek produkciók. A Sziget vendége lesz többek között a Danza Contemporánea de Cuba, a Stockholm 59° North, amely a világhírű Svéd Királyi Balett szólótáncosaiból alakult, vagy az egyik legígéretesebb fiatal koreográfusként számon tartott Hofesh Shechter deGENERATION című előadása. A színházi színpadon lép fel Lajkó Félix, a TranzDanz és a holland-magyar Space Színház is.

Idén sem hiányozhat a programból az utcaszínház: az olasz KITONB társulat minden este Harangjáték, az időutazás című, nagyszabású produkciójával igyekszik elkápráztatni a nézőket. Valódi kulturális különlegességnek ígérkezik az észak-vietnámi tradíciókat követő Vietnámi Nemzeti Vízi-bábszínház A falu lelke című előadása. A különleges látványvilág teljesen szokatlan figurái hol vigyorgó kisemberek, hol félelmetes sárkányok képében jelennek meg. A Vándor Vurstli állandó színpaddal, vonulós utcaszínházzal, számos játékkal és rengeteg külföldi fellépővel szórakoztatja majd a nagyérdeműt.

Az Octopus Összművészeti Helyszínen belül kapott helyet a Múzeumok fesztiválja. A szervezők idén először alakítottak ki a Szigeten Múzeumi Negyedet, melyben a Szépművészeti Múzeum, a debreceni Modem, a Ludwig Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, az Aquincumi Múzeum, a Skanzen, a Közlekedési Múzeum, az Országos Műszaki Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Terror Háza és a Petőfi Irodalmi Múzeum kapott egy-egy alszínpadot. A programban részt vevő intézményekbe, valamint a Műcsarnokba a fesztivál ideje alatt fél áron vásárolhatnak belépőjegyet a Sziget-karszalaggal rendelkezők.

Az Octopus Összművészeti Helyszínen állítja ki szemétből készült munkáit Dévényi Mónika, ef Zámbó István, a Pál Dániel-Fábián Zoltán alkotópáros, Koroknai Zsolt, Alexy Miklós, Szurcsik József és Pál Kálmán, de itt tekinthetők meg a világhírű brit fotográfus, Peter Sanders képei is.

A nemzetköziség jellemzi az irodalmi programokat is: a kétnyelvű esteken Nádasdy Ádám, Márton László és Dragomán György partnerei Cristopher Whyte skót, valamint Wilhelm Droste és Hans-Henning Paetzke német szerzők lesznek. A zene és az irodalom egymásra találása jegyében zajlik a spanyol Casi Flamenco műsora, valamint Esze Dóra, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes és Nagy Ildikó Noémi estje is; Kukorelly Endre Samunadrág című kötetének megzenésített változatát pedig Farkasházy Réka színésznő és Bellák Miklós gitáros "kelti életre".

A programból a komolyzene sem maradhat ki, így a klasszikusokat kedvelők este kényelmes puffokon ülve hallgathatnak koncerteket, délelőtt pedig a Wurlitzerben tallózhatnak legendás felvételek között.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását