2024. március 29. - Auguszta

Kartell-gyanú somogyban

Kartellezés miatt négy somogyi cégvezető ellen emelt vádat az ügyészség - közölte a Somogy Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
2008. július 18. péntek 17:50 - Hírextra
A főügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint a vádlottak a Marcali Hétszínvirág Gyógypedagógiai Központ 30 millió forintos felújítására kiírt, második - 2006 áprilisában kiírt - eljárásra adták be pályázatukat úgy, hogy előtte közösen készítették az ajánlattételi dokumentációkat és megállapodtak abban, bármelyikük is nyer, bevonja a másikat is a kivitelezésbe.

Az ügyészség szerint az összehangolt akció a verseny teljes kizárását eredményezte - ismertette a vádhatóság álláspontját Fekete Róbert, hozzátéve: emiatt a Kaposvári Városi Ügyészség versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban vétsége miatt vádat emelt négy emberrel szemben.

Az első- és a másodrendű vádlott egy marcali betéti társaság tagja, a harmadrendű vádlott egy ugyancsak marcali kft. ügyvezetője, míg a negyedrendű vádlott egy nagyatádi kft. ügyvezetője.
Az egyszerű, hirdetmény mellőzésével történő közbeszerzési eljárás kiírására azután került sor, hogy az intézmény rekonstrukciójára és bővítésére 2005-ben kiírt közbeszerzési eljárást megnyert kft. fizetési nehézségek miatt félbehagyta a munkát. A pályázaton a harmadrendű vádlott által vezetett kft. nyert. A kivitelezési munkálatokat rendben, határidőre elvégezte
A vádlottak szabadlábon várják a bírósági tárgyalást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását