2024. május 8. - Mihály

Felülvizsgálják a szociális juttatásokat

A szociális juttatások felülvizsgálatát szorgalmazza a Heves megyei Ivád polgármestere, aki javaslatait pénteken elküldte Magyarország összes polgármesterének, a parlamenti pártoknak, valamint szociológusoknak, közgazdászoknak és jogászoknak is.
2008. július 18. péntek 19:00 - Hírextra
Javaslatairól szólva az MTI-nek Ivády Gábor kiemelte: szerinte nem azokkal a segélyben részesülőkkel kell foglalkozni a törvénymódosítási rendelet megalkotásánál, akik ugyan képesek lennének, de nem akarnak dolgozni.

Aki rendszeres szociális segélyt igényel, annak viszont kötelezően együtt kellene működnie az illetékes munkaügyi központtal. A segély megállapításától számított 45 napon belül a munkaügyi központon keresztül az önkormányzat közhasznú képzettségének megfelelő foglalkoztatásra hívná a munkaképes, regisztrált segélyezettet - mondta

Ha ő elzárkózik ennek elvégzésétől, akkor az a jelenlegi törvény szerint is súlyos megszegése az együttműködésnek, és erre hivatkozva azonnal megszüntethető a segély folyósítása. Ám ha elfogadja, akkor az önkormányzat minimálisan 8, maximálisan 12 hónapra szerződést köthetne vele és alkalmazhatná - tette hozzá.

A közmunka fogalmát pedig ki kell szélesíteni úgy, hogy minden állami, valamint kötelező vagy önként vállalt önkormányzati feladathoz kapcsolódhasson, azaz minden a köz, a közösség érdekét szolgáló tevékenység is ide sorolódjon - fogalmazott a polgármster, példaként megemlítve az árvízvédelemet, a közutak melletti árkok és útjelző oszlopok tisztántartását.

A módosítás változtatna a szociális segélyek számítási rendszerén, s így az összegén is. Eszerint nem a család, hanem az egy háztartásban élők összes jövedelme alapján számítanák a segélyre jogosultságot, valamint az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150 százalékában maximalizálnák a segélyeket.

Eszerint a jelenlegi 56.190 forint helyett 42.750 forint lenne a segély maximális összege, azonban a javaslat értelmében legfeljebb 45 napig kellene ebből az összegből megélni, ezután újra kezdődne a foglalkoztatás

A közhasznú munka alatt átképzésekre és szakképzésekre lenne lehetősége mindenkinek eljárni, hiszen a cél nem az, hogy az önkormányzat tetemes létszámú közmunkással rendelkezzen, hanem hogy az embereket visszasegítsék a versenyszférába - tette hozzá Ivády Gábor.

Monok után Ivád volt a következő település, amelynek képviselő-testülete közhasznú munkához kötötte a szociális segély folyósítását, majd a két önkormányzat vezetője arról egyeztetett: közösen kezdeményeznék a szociális törvény módosítását, hogy a helyben hozott rendeletüknek ne legyen törvényi akadálya.

Ivády Gábor, Ivád polgármestere korábban "www.kozigforum.hu" címmel weboldalt indított annak érdekében, hogy az önkormányzati vezetők megoszthassák egymással tapasztalataikat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását