2024. április 17. - Rudolf

Levéltár retro

Retro kiállítást szervez az 1960-as, 70-es évek világából a Nógrád Megyei Levéltár a balassagyarmati ipari parkban szombaton és vasárnap - tájékoztatta az MTI-t az intézmény igazgatója.
2008. július 17. csütörtök 20:05 - Hírextra
Tyekvicska Árpád elmondta: a program szándékuk szerint több lesz, mint nosztalgiázás, szeretnék elérni, hogy a látogatókat gondolkodásra késztesse a kiállítás, és a látottak alapján próbáljanak véleményt alkotni erről a korról.

Az ipari parkban felállított 10-szer 25 méteres sátorban "visszautazhatnak" az érdeklődők egy korabeli óvodába, benne a régi játékokkal, benézhetnek egy iskolai tanterembe és egy ifjúsági klubba, de a tárgyak, fotók, dokumentumok segítségével teret kap az ipar és a mezőgazdaság is.

Felülhetnek a látogatók a "körmös" traktorra, amely fémkereke révén csak földúton tudott közlekedni, és a kiállítás része az ifjúság akkori kultikus járműve, egy Pannónia 20-as motorkerékpár is.
Megnézhetik az érdeklődők az 1973-as balassagyarmati túszejtés dokumentumait, és tanúi lehetnek egy bányaomlásnak.

A moziban helyi amatőr filmeket vetítenek, a presszóban málnaszörp frissíti fel a vendégeket, akik kipróbálhatják rextudásukat, és belelapozhatnak a korszak divatlapjaiba.

Korabeli magnókon régi slágerek szólnak a látogatókhoz, akik a nagy koszorúzások világát is megismerhetik, és szavazhatnak a Lenin-szobrok szépségversenyén is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását