2024. április 22. - Csilla, Noémi

Korábban is volt már rosszul Kolonics György

Keddi tragédiáját megelőzően is előfordult, hogy edzésen elájult Kolonics György. Hüttner Csaba, korábbi világbajnok kenus a TV2 szerda reggeli magazinműsorában beszélt a 36 évesen elhunyt kétszeres olimpiai bajnokról, megemlítve, hogy többször voltak ros
2008. július 16. szerda 10:21 - Hírextra
Kolonics ugyanakkor rendszeresen járt orvoshoz, így minden ilyen esetben is kivizsgáltatta magát, ám soha nem találtak nála semmilyen problémát.

Kovács Katalin olimpiai aranyérmes kajakos a Nemzeti Sportban emlékezett úgy, hogy három éve a 15-szörös világbajnok kenus rosszul lett egy tréningen, ám a terheléses vizsgálat mindent rendben talált nála.

A szakág emblematikus alakja két hete átfogó kivizsgáláson vett részt a Sportkórházban, eredményei ezúttal is kifogástalanok voltak.

Kolonics György kedden délelőtt edzésen egy 500 m-es résztáv után panaszkodott szédülésre, majd átszállt edzőjének, Ludasi Róbertnek a motorcsónakjába, ahol elveszítette eszméletét. Azonnal mentőt hívtak hozza, trénere és társa Kozmann György pedig szívmasszázzsal próbálták újraéleszteni, ám sem nekik, sem a kiérkező mentőknek nem sikerült megmenteni az életét. Halálát az első diagnózisok szerint hirtelen szívleállás okozta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását