2024. március 29. - Auguszta

A boldogság nem függ az élettől

Az élet nagy jelentőségű eseményei - mint a gyermek születése, a házasságkötés - boldogabbá tehetik az embert, de csak időlegesen - állítják a szakemberek. A boldogság alapszinten lényegében egész életen keresztül ugyanaz marad - mutatták rá az Economic J
2008. július 16. szerda 14:10 - Hírextra
Brit, amerikai és francia közgazdászok 20 éven keresztül követték nyomon, s elemezték több száz német elégedettségét. Megállapították, hogyha megrázkódtatás is éri a illetőt, hangulata ugyan mélyre zuhan, ám hamarosan helyreáll.

A tanulmány az "alkalmazkodás" pszichológiai folyamatát vizsgálta, azt, miként képes az ember hozzászokni új körülményekhez, legyen az rossz vagy jó. A 18-60 év közötti német önkéntes jelentkezőket 20 éven keresztül rendszeresen megkérték arra, hogy határozzák meg boldogságszintjüket. Jelenteniük kellett a kutatóknak minden nagy jelentőségű történést az életükben, hogy a kutatók feltérképezzék az esemény és az elégedettségi szintjük közötti viszonyt.
A szakemberek úgy találták, hogy egyedül a munkanélküliség miatt esik vissza hosszan tartóan az ember kedélyállapota az esemény utáni öt évben. Más megrázkódtatást okozó esemény - mint például a megözvegyülés, vagy a válás - hatására az általános kedélyállapot visszaesik ugyan, de később szintje helyreáll.

A pozitív események - mint a házasság vagy a gyermek születése - hatására a boldogságszint emelkedése mintegy két éven át volt tartós, utána azonban visszatért az általános állapotra. Yannis Georgellis, a londoni Brunel Egyetem előadója, a tanulmány társszerzője szerint sok esetben igaz a mondás, miszerint "az idő gyógyít".

Francois Moscovici, a White Water Strategies nevű pszichológiai tanácsadó cég igazgatója kijelentette: számos bizonyíték van arra, hogy az embereknek van egy "változatlan boldogság szintjük, amelyre ideiglenesen , ám általában nem hosszan tartó időre hatással lehetnek a nagy események
"Létezik a +boldogság termosztátjának+ koncepciója, miszerint ha jelentős dolog történik veled, legyen az pozitív vagy negatív, a rugó kinyúlik, majd pedig meglehetősen gyorsan visszatér eredeti állapotába" - idézte Moscovicit a BBC brit közszolgálati műsorszóró.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását