2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szombat: a hízónap

Úgy tűnik, többnyire a hétvégi napok, főként a szombat a derékbőségünk legnagyobb ellensége. Szigorú fogyókúra és mozgásprogram mellett is lelassul a fogyás hétvégén, mivel ilyankor többet eszünk, mint a hét többi napjain – derült ki egy kutatásból.
2008. július 14. hétfő 07:03 - Hírextra
Korábbi tanulmányok szerint a szabadságok és ünnepek idején hajlamosak vagyunk felszedni néhány kilót, a St. Louis-i Washington Egyetem kutatói szerint azonban hétvégén is ugyanez a helyzet, amikor életvitelünk nagyban eltér a hétköznapitól.

„Gondoltuk, hogy a hétvége problémás lehet a fogyni vágyónak, de bennünket is meglepett, hogy ez milyen sűrűn fordul elő” – mondta Dr. Susan B. Racette. A kutató munkatársaival olyan 50 és 60 év közötti felnőtteket vizsgált, akik egy, az energiabevitel csökkentésének hosszú távú hatásait vizsgáló felmérésben vettek részt.

A megfigyelt személyek testtömegindexe (BMI) a vizsgálat kezdetekor az egészséges és túlsúlyos között volt, de egyikük sem tartozott az elhízott kategóriába. Az étkezési szokások felmérésekor kiderült, hogy a résztvevők szombatonként fogyasztják a legtöbb kalóriát, bár ezzel ők maguk nem igazán voltak tisztában. Átlagosan az egész hétre vonatkozó összes kalória mennyiségének 36%-át tette ki a szombati energiabevitel, míg kevesebb mint 35% jutott a hét többi napjára.

A vizsgálat egy éve alatt a résztvevők egy részénél 20%-kal csökkentették a napi kalóriabevitelt, másik részüknél 20%-kal növelték a napi mozgásaktivitást, a többiek pedig megszokott életvitelüket folytatták. Az eredmények szerint akiknél csökkentették az energiabevitelt, szombaton ettek a legtöbbet, a többet mozgók viszont szombaton és vasárnap is többet ettek. Ennek eredményeként az előző csoportban megállt a súlycsökkenés a hétvégék alatt, míg az utóbbiaknál még súlygyarapodás is történt.

„A diétán lévő emberek gyakran nem fogynak annyit, amennyit várnánk, ez talán megmagyarázza, hogy miért” – mondja Racette, aki szerint nem lehet eléggé hangsúlyozni az előre tervezést. A szakember azt ajánlja, hogy vigyünk magunkkal egészséges ennivalót, ha meghívásnak teszünk eleget, így nem éhezünk például egy partin. „Ha még az adagokra is kissé nagyobb figyelmet fordítunk, akkor képesek leszünk úgy élvezni a hétvégét, hogy közben ne szabotáljuk a súlykontrollra tett erőfeszítéseket.”
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását