A potsdam-babelsbergi filmművészeti főiskolán frissen végzett rendezőt az NDK illetékesei bízták meg annak idején egy film készítésével azzal a szándékkal, hogy bemutassák a gyerekek életén keresztül, hogyan változtat a szocializmus modellé egy elmaradott térséget.

A rendező azonban mindent elmesélt. Megmutatta a "pedagógiai nyilvántartást", amelybe bejegyezték a gyerekek ideológiai és intellektuális irányultságát, nem cenzúrázta sem a feszültségeket, sem a drámákat. Olyan "valóságfilmet" készített, amelyet a kettéosztott Németország nyugati felén is átvettek.

Ahogy nőttek a gyerekek, úgy növekedtek Junge problémái a hatóságokkal, amelyeknek nem tetszett a valóság kendőzetlen megjelenítése. 1984-ben meg is szüntették a film finanszírozását, a rendezőnek azonban sikerült egy kis anyagi támogatást kicsikarnia Erich Honecker utódától, Egon Krenztől, és folytatta egészen az NDK megszűnéséig, és még azon túl is.

Golzow gyermekei immár túl vannak az ötvenen, sokan tartják egymással a barátságot, de nosztalgiájuk a múlt iránt nincs. Messze vannak a diákcsínyek, a félelem a Stasi vezetője fiának rendreutasításától, a nyugati légitársaságok kirakatai előtti vágyakozás. Csak a végtelen fekete-fehér film marad, amely végigpereg egy generációnak a történelem viharai közepette zajlott élete.

"Egyedi mérföldkő a mozi történetében" - írta róla a Variety című amerikai szaklap.