2024. április 20. - Tivadar

Az MSZP szerint a Fidesz tolt a polgármestert

MSZP-közelinek próbálják beállítani az ellenzéki párt támogatásával megválasztott és korrupciógyanúba keveredett dögei polgármestert - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
2008. július 11. péntek 16:39 - Hírextra
"A Fideszhez hű Magyar Nemzet újabb álságos és hazug húzással" próbálja meg MSZP-közelinek beállítani a súlyos korrupciós ügyben megvádolt polgármestert - mondta Nyakó István.

A Fidesz és az őt kiszolgáló média hiába próbálja elfedni a tényt, a dögei polgármester a legnagyobb ellenzéki párt támogatását élvezte addig, amíg fény nem derült korrupciós ügyeire - közölte a szocialista szóvivő annak kapcsán, hogy a napilap július 8-án cikket közölt az esetről.

Nyakó István azt mondta, a Fidesz kétségbeesetten próbál megszabadulni attól a polgármestertől, akit hatalomra segített, ugyanis miután a politikus lebukott egy több millió forintos vesztegetési ügyben, a Fidesz azonnal megpróbálta eltüntetni az együttműködés nyomait.

Hozzátette: a dögei polgármester az ellenzéki párt dicsőségfalán szerepelt, de lebukása után, gyorsan levették onnan, és igyekeztek kiretusálni a párt múltjából. Miután pedig ez a trükk is lelepleződött, újból visszatették oda - fogalmazott Nyakó István.

"Ezek után azon sem csodálkoznánk természetesen, ha a tokaji szőlőbiznisszel és családi vállalkozásának gyanús körülmények között megszerzett állami támogatásával lebukott Orbán Viktort is MSZP-közelinek titulálnák" - mondta Nyakó István.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon kedden kezdődött a dögei iskolaberuházással kapcsolatos ügy tárgyalása; az oktatási intézményt működtető helyi önkormányzat független polgármesterét vezető beosztású hivatalos személyként elkövetett vesztegetés bűntettével vádolják.

A vádirat szerint 20 millió forint kenőpénzt kért az iskola felújítási és bővítési munkálatainak kivitelezői megbízásáért egy kft.-től, és egy hangfelvétel szerint 8 milliót meg is kapott.
A dögei ügy tavaly került nagy sajtóérdeklődés középpontjába, miután a HírTV-hez eljutott egy, a polgármestert kompromittáló hangfelvétel.

Akkor is volt az MSZP és a Fidesz között nyilatkozatháború arról, hogy kinek a támogatását élvezi a polgármester.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását