2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A németek nem sajnálják a pénzt

A németek nagy része hajlandó alaposan a pénztárca mélyére nyúlni, ha nyaralásról van szó - derül ki a GfK piackutató intézet legutóbbi felméréséből.
2008. július 11. péntek 14:50 - Hírextra
A tripadvisor.de utazási portál megbízásából végzett kutatás eredménye szerint a lakosság 41 százaléka a takarékoskodás gondolatával sem foglalkozik nyaralás közben.

Ez főleg azért érdekes adat, mert a német gazdaságra a magas lakossági megtakarítási hajlandóság jellemző, a lakossági fogyasztás pedig igen alacsony ütemben bővül, az idei első negyedévben például csupán 0,1 százalékkal a tavalyi első negyedévhez képest.

A reprezentatív felmérés szerint 2008-ban az ország lakosságának 68 százaléka tervez külföldi vagy belföldi nyaralást, ami éppen akkora arány, mint tavaly.

A nyaralás a többség számára szó szerint a kikapcsolódást jelenti: 70 százalék nem igényel internethozzáférést a szabadság ideje alatt, minden negyedik német pedig a mobiltelefonját is kikapcsolja.

A nyaralás idejére azonban a környezettudatosság is szabadságra megy; 60 százalék arról számolt be, hogy a - Németországban egyébként évek óta kötelező - szelektív hulladékgyűjtés szabályait nem tartják be, és a klímavédelemmel sem sokat törődnek, amikor üdülnek.

A károsanyag-kibocsátást például tíz közül csak hárman igyekeznek benzinspórolással visszafogni.
A GfK kérdezőbiztosai 1000 főt faggattak a nyári üdülési terveikről és szokásaikról.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását