2024. április 19. - Emma

Látogatható a Kis-Hárs-hegyi kilátó

Két év lezárás után szerdától újra látogatható a Budai-hegység egyik legszebb pontján felépített Kis-Hárs-hegyi kilátó. A Budapestre gyönyörű rálátást nyújtó, több mint hat méter magas faépítményt másfél hónapos, a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Fővárosi Önkor
2008. július 9. szerda 15:37 - Hírextra
"A túrázás az egyik legdemokratikusabb sportág, hiszen a láb mindig kéznél van" - köszöntötte a Kis-Hárs-hegyen kirándulókat Hagyó Miklós.
 A őpolgármester-helyettes - aki maga is a túrázás kedvelője - hangsúlyozta, fontos küldetést teljesítenek azok, akik a természet értékeit védik, és azokat a nagyközönséggel is megismertetik, ezért egy kilátó felújítása mindig jelentős esemény a fővárosban.

Mint megjegyezte, érdemes egy sétát tenni a felújított kilátóhoz, mert a Kis-Hárs-hegyről igazán pazar kilátás nyílik a fővárosra.

Hagyó Miklós bejelentette: pénteken barátai társaságában 41 napos túrára indul, melynek során az éppen 70 éve kialakított Országos Kéktúra (akkori nevén Szent István-vándorlás) útvonalát követik majd.

 A politikus hozzátette, hogy minden csatlakozni vágyót szívesen látnak, ezért a kiránduláshoz egy honlapot is létrehoztak, ahol a túrakedvelők jelentkezhetnek a Szent István-vándorlásra, valamint minden hasznos információt megtalálhatnak az Országos Kéktúrával kapcsolatban.

A civilek, a politika és a szakemberek összefogását hangsúlyozta az ünnepélyes átadáson Csépányi Péter is. A főmérnök szavai szerint csak a közös felelősségvállalás segíthet a parkerdei infrastruktúra fenntartásában.

Mint elmondta, a Pilisi Parkerdő Zrt. évente 40-50 millió forintot költ a lakosság által az természetben hagyott hulladék eltakarítására, pedig ezt az összeget a vállalat fordíthatná a főváros környéki erdőkben évente megforduló 10 millió kiránduló jobb kiszolgálására, az infrastruktúra fejlesztésére is.

Mint Lomniczi Gergely, az öt másik kilátó mellett a Kis-Hárs-hegyi létesítményt is kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője a megnyitón elmondta, most felújított kilátójuk 30 éve épült, Makovecz Imre tervei alapján.

Az építményt a faelemek korhadása miatt két éve le kellett zárni, idén azonban a fenntartó erdészeti vállalat és a Fővárosi Önkormányzat összefogásának köszönhetően elvégezhették a 3 millió forintba kerülő felújítási munkálatokat.

A gyermekvasút Szépjuhászné megállójától 10 percnyire található kilátóból - közel 400 méteres tengerszint feletti magasságból - a látogató előtt gyönyörű körpanoráma nyílik a környező hegyekre, a Dunára, a budai Várra, a Citadellára, a Szent István-bazilikára, de a főváros távolabbi területeire is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását