2024. április 16. - Csongor

Világörökség a kambodzsai templom

Az UNESCO Világörökség Bizottsága (VÖB) hétfőn úgy döntött: felveszi listájára a kambodzsai Preah Vihear templomot - amely történelmi vita tárgya volt Kambodzsa és a szomszédos Thaiföld között - valamint elfogadja Malajzia, Pápua Új-Guinea és Franciaorszá
2008. július 7. hétfő 22:57 - Hírextra
A bizottság Québecben tanácskozik a benyújtott 45 pályázatról.

A XI. században khmerek által épített hindu Preah Vihear szentély pontosan a két ország határán, egy hegy tetején áll. Bár a templomot a Nemzetközi Bíróság 1962-ben Kambodzsának ítélte, szomszédja változatlanul igényt tartott rá. A helyzetet bonyolította, hogy Preah Vihear gyakorlatilag csak a thai oldalról közelíthető meg.

Júniusban azonban a thai kormány bejelentette: támogatja Kambodzsa pályázatát, a thai külügyminiszter pedig bemutatta a két kormány megegyezésén alapuló térképet, amely szerint a templom és a hozzá tartozó 4,6 négyzetkilométernyi terület egy része a kambodzsai oldalon helyezkedik el.

Újabb fordulatot jelentett, hogy a thai nacionalista pártok tiltakozása nyomán a thaiföldi Közigazgatási Bíróság kötelezte az ország vezetését az új térkép jóváhagyásának felfüggesztésére. Mintegy 300 politikus, tudós és művész a maga részéről petícióban követelte, hogy a VÖB ne döntsön a pályázatról.

A kambodzsai hatóságok a napokban lezárták a templom közelében lévő határátkelőt, attól tartva, hogy thai tüntetők kárt tehetnek az ősi kegyhelyben. A fővárosban, Phnompenben pedig biztonsági gyűrűt vontak a thaiföldi nagykövetség köré, hogy elejét vegyék az olyan zavargásoknak, mint amelyek 2003-ban az angkori templomok hovatartozásával kapcsolatos viták idején törtek ki.

A hétfőn szentesített három további világörökségi pályázat közül az egyik a Malakkai-szoros két történelmi helységére, Melaka és Georgetown városára vonatkozott, a másik Pápua Új-Guinea Kuk nevű, ősi mezőgazdasági körzetére, amellyel az óceániai ország először iratkozott fel a listára, végül pedig Franciaországban a katonai építészetet forradalmasító Vauban (1633-1707) által tervezett 14 legjelentősebb erődítmény vívta ki ezt a kulturális elismerést.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását