2024. március 29. - Auguszta

Veszélyek a felvonuláson

A tegnapi Meleg Büszkeség Napján történt események rámutatnak arra, hogy milyen veszélyeket hordoz, amikor a döntésre jogosultak nem ismerik fel, avagy szándékosan elbagatellizálják a társadalomban zajló veszélyes folyamatokat.
2008. július 6. vasárnap 16:30 - Hírextra

Nem az MSZP-n múlt, hogy hónapokig tartó tárgyalások után sem születhetett meg a gyülekezési törvény módosítása, amely például a párhuzamos gyülekezések tilalmára vonatkozó változtatás hatályba lépésével elejét vehette volna a tegnapi incidensnek.

Ezúton is megerősítem, hogy szeptembertől újra kezdeményezem a gyülekezési törvény módosítására irányuló ötpárti megbeszélések folytatását, ősztől azonban meghívom az ülésekre a témával foglalkozó szakmai szervezetek képviselőit, s a megbeszélések elejétől a végükig a sajtó számára nyilvánosak lesznek.

Hangsúlyozzuk ismét, hogy továbbra is fontosnak és elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk a gyűlöletbeszéd büntetendővé tételét, mely az alkotmánybírák egy részének álláspontja szerint is, nemzetközi jogi kötelezettségünk. A gyűlöletbeszéd a kirekesztő, rasszista erőszak előkészülete, melyet jó érzésű, hazánk biztonsága, nemzetközi megbecsültsége és az emberi jogok iránt elkötelezett ember nem tűrhet el.

Kiadó: Dr. Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását