2024. április 20. - Tivadar

Keresztes Ildikó jazzre váltott

Binder Károly zeneszerző és zongoraművész és Varga Gábor jazz-zenész, zongorista szerzeményeit énekli most megjelent lemezén Keresztes Ildikó.
2008. július 4. péntek 09:06 - Hírextra
A Holnaptól más lesz az énekesnő és színésznő harmadik CD-je. Összesen tíz dal hallható rajta. A felvételeken közreműködött a két szerző, Binder Károly és Varga Gábor, valamint Mohai Tamás (gitár), Glaser Péter (bőgő, basszusgitár), Delov Jávor (dob), Hámori János (trombita), Juhász Gábor (akusztikus gitár), Borbély Mihály (szaxofon).

Keresztes Ildikó 1985-ben előadóművészi képesítést szerzett az Országos Zenei Központban, majd felvételizett a Testnevelési Egyetemre, ahol 1988-ban diplomázott, miközben 1987-1988 között az Ungár együttessel Skandináviában, illetve a Rózsaszín Bombázók együttessel Magyarországon turnézott. Utóbbival különdíjat nyert az Inter-pop fesztiválon, 1988-ban. 1992-ben harmadik helyezést ért el a Táncdalfesztiválon, Forgács Péterrel.

Közreműködött többek között az Omega, az Edda, Tolcsvay László, Balázs Ferenc és a Kormorán albumain, az utóbbi együttesnek rövid ideig tagja volt. Fellépett az Omega-együttes koncertjén 2004-ben a Puskás Ferenc Stadionban.

Számos musicalben és rockoperában kapott szerepet, 1997-ben „Az év musical-énekesnője”, 2000-ben első szólólemezével „Az év énekesnője” kategóriában nyert eMeRTon-díjat. A színpadon kívül a Kis Romulus (1994) című sorozatban, illetve a Neonrománc (1996) című filmben is szerepelt. 1995 óta a Soproni Petőfi Színház színésze, 2006 óta örökös tagja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását