2024. április 20. - Tivadar

A rák ellen jó a mediterrán diéta

A mediterrán diétának akár néhány elemét elegendő átvenni ahhoz, hogy akár 12 százalékkal csökkentsünk a rákbetegség kialakulásának veszélyét - állítják amerikai kutatók.
2008. július 2. szerda 15:19 - Hírextra
A Harvard Egyetem munkatársai a British Journal of Cancer című szaklapban számoltak be annak a kutatásnak az eredményéről, amelyet 26 ezer görög bevonásával végeztek.

A mediterrán diéta sok zöldség és gyümölcs, sok hal és gabonaféle, valamint olívaolaj, viszont kevés vörös hús és alkohol fogyasztását jelenti.

Az étrend már régóta felkeltette a tudósok érdeklődését, mert észrevették, hogy azt átlagosnál kevesebb a szívbetegek száma Spanyolországban és Görögországban. A mostani, átfogó kutatásból azonban az is kiderült, hogy a diéta a rák megelőzésében is hatásos.

Az amerikai kutatók nyolc éven keresztül követték figyelemmel a különböző életkorú görögök étkezési szokásait. Csoportokba osztották őket, annak megfelelően, hogy mennyire szigorúan követik a mediterrán diétát.

Kiderült, hogy annak már egyes elemei is jelentősen csökkentik a rákbetegség kialakulásának kockázatát: az olívaolaj 9, a kevesebb vörös hús, de több borsó, bab és lencse fogyasztása 12 százalékkal.
Forrás: Inforadio
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását