2024. május 12. - Pongrác

"Rangadó" Tiszaújvárosban

Jövő vasárnap immár 12. alkalommal rendezik meg Tiszaújvárosban a triatlon Világkupa-futamot, amely köré a város szabadidős és kulturális programsorozatot szervez Triatlon Nagyhét néven - immár tizedszer.
2008. július 1. kedd 18:50 - Hírextra
A sajtótájékoztatón kiderült, sok versenyző az olimpiai felkészülés egyik legfontosabb állomásaként tekint erre a viadalra, mivel a soron következő Vk-futamok közül csak a magyarországin várható hasonlóan fülledt és meleg idő, mint augusztusban Pekingben. A férfi mezőnyben ennek megfelelően ezúttal az ötkarikás játékok két nagy esélyese, a spanyol Javier Gomez és az ausztrál Brad Kahlefeldt is összeméri erejét, előbbi tavaly, utóbbi két éve győzött a Tiszaújvárosban.

A magyaroktól elsősorban a nőknél várható szép eredmény, rajthoz áll a sportág egyetlen olimpikonja, Szabó Zita, aki saját bevallása szerint szeretne javítani eddigi legjobb szereplésén, azaz a 13. helyen. Az oroszlányiak ifjú tehetsége, az idén junior vb-bronzérmes és a felnőtt Eb-n 11. Tóth Zsófia még merészebb célt tűzött ki maga elé: a legjobb tízben akar végezni. Rajtuk kívül indul még a hazaiak közül Koch Renáta, Vanek Margit, Kovács Zsófia, Walkó Andrea, Horváth Gréta, valamint a Pocsai Balázs, Fecskovics Attila, Lipták Tamás, Török Dániel, Török Alfréd, Balogh Lőrinc, Rendes Csaba, Bajai Péter és Faldum Gábor.

"Huszonöt-harminc országból várhatóak versenyzők, a férfiaknál vélhetően Gomez és Kahlefeldt csatázik majd egymással az elsőségért, nem kizárt, hogy sprintbefutó fog dönteni. A verseny a megszokott kerékpáros és futópályán zajlik majd, az úszást viszont a Tisza kiszámíthatatlansága miatt immár másodszor nem a folyóban, hanem a sajószögedi Tolnai-tóban bonyolítjuk le" - mondta Márkus Gergely versenyigazgató, aki a pekingi olimpián is hasonló posztot tölt be.

A kilencnapos Triatlon Nagyhét alatt számos tömegsportrendezvényre kerül sor, de a vállalkozó kedvűek akár sakkozhatnak is Portisch Lajossal egy szimultán keretében, vagy akár bográcsfőző versenyre is benevezhetnek, esténként pedig koncerteken szórakozhat a közönség.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását