2024. március 29. - Auguszta

Magyar az osztrák sikerlista csúcsán

Dragomán György A fehér király című kötete került az osztrák közszolgálati rádió és televízió, azaz az ORF júliusi sikerlistájának élére.
2008. július 1. kedd 17:00 - Hírextra
A fiatal magyar író regénye hiteles képet fest a nyolcvanas évek végi Ceausescu-rezsim alatt élő román társadalomról. Az 1973-ban Marosvásárhelyen született alkotó egy tizenegy éves kiskamasz szemén keresztül láttatja az olvasóval Erdély és Románia életét.

A tizennyolc novellából álló kötet Margaret Atwood kanadai és Robert Neumann osztrák író könyvét előzi meg az ORF júliusi listáján.

Az ORF immár hetedik éve minden hónap végén közzéteszi a következő hónap 10 legjobb könyvét. A rangsort neves irodalmárokból, kritikusokból, könyvkiadókból és újságírókból álló zsűri szavazatai alapján állítják fel, majd a listán szereplő könyveket egy hónapon keresztül az osztrák könyvesboltokban külön is népszerűsítik. A listát korábban Kertész Imre K. dosszié, valamint Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című kötete is vezette.

Dragomán György A fehér király című írása Magyarországon először 2005-ben jelent meg, azóta már több mint 20 nyelvre fordították le. A regényt nemrégiben két neves amerikai napilap, a The Washington Post és a The New York Times is ajánlotta olvasóinak. "Kegyetlen portré az életről egy totalitárius társadalomban; A fehér király egyszerre brutális és lefegyverzően gyöngéd" - ezekkel a szavakkal jellemezte Dragomán György könyvét a New York-i lap vasárnapi számában megjelent recenzió.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását