2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A kutyamentők nem kapták meg az egy százalékot

Egyesületünk tulajdonképpen működésképtelenné vált - miközben 60 kutyáról kellene gondoskodnunk. Kutyáink zömében a főváros ebrendészeti telepéről betegen, sérülten, mások közterületen gázoltan kerülnek gondozásunkba. Nem kaptuk és nem is kapjuk meg a műk
2008. június 26. csütörtök 10:09 - Hírextra
2007-ben, a törvény betűit szó szerint véve – amely szerint, azok a szervezetek jogosultak erre, akiket a bíróság 2005. január 1-jét megelőzőn nyilvántartásba vett -, és közokirattal igazoltan 1%-ot gyűjtöttünk.

Az APEH azt közölte, nem vagyunk jogosultak a nekünk ajánlott közel 15 millió forintnyi összegre, ugyanis a bíróság azon végzése, amely az egyesület nyilvántartásba vételét rendeli el, 2005. január 3-án emelkedett jogerőre, és az APEH szerint ez az a dátum az, amelyet ő figyelembe vesz és nem azt a közokiratnak minősülő bíróság által kibocsátott nyilvántartásba vételi kivonatot, amely azt igazolja, hogy a bíróság az egyesületet 2004. december 8-án vette nyilvántartásba. Az APEH elutasító határozatának felülvizsgálatát kérve.

A Bíróság 2007. december 20-án kelt végzésében úgy ítélte meg, hogy egyesületünk jogosult a felajánlott adó 1%-okból származó összegre. Indokolásában arra tért ki, hogy a törvény mindenütt a "nyilvántartásba vétel" időpontját használja és nem is említi végzés jogerőre emelkedését.
Az APEH az első fokú bíróság végzése ellen fellebbezéssel élt.

A Fővárosi Ítélőtábla pedig végzésében az elsőfokú bíróság döntését megváltoztatta és azt ítélte: a Lelenc KME nem jogosult a polgárok adó 1%-nak felajánlásból eredő 15 millió forintra. Indokolásában ugyan leszögezi, anomáliák tapasztalhatók a nyilvántartásba vétel bírói gyakorlata körül, de ez nem jelenti azt, hogy az elsőfokú bíróság helyesen döntött.

A 2008-ban felajánlott 1%-okból származó összeg megérkezése az év végén várható, addig a Lelenc Kutyamentő Egyesület a most gondozásban levő 60 eb ellátását sem látja biztosítva.

Újabb kutyát befogadni, ellátni pedig végképp nem tudunk. Kérjük az állatbarátokat, állatvédő civil szervezeteket, segítsenek meglévő kutyáink ellátásában, valamint abban, hogy mielőbb jó gazdát találjunk számukra. Kérjük, ha segítségre szoruló kutyát látnak a fővárosban, kérjék más, 1%-os támogatásban valóban részesülő állatvédő szervezet közbenjárását.

Tenner Anna
Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását