2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A Dóm téren próbálnak a Szabadtéri Játékokra

Elkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok idei nyitó előadásának, Giacomo Puccini Turandot című operájának helyszíni próbái a Dóm téren; a fesztivál szervezői szerint a Kesselyák Gergely rendezésében színpadra kerülő darab látványvilágával nem csak az oper
2008. június 25. szerda 10:37 - Hírextra
Gulyás Zsuzsanna, a fesztivál sajtóreferensének közlése szerint az előadás különleges díszletei felveszik a versenyt a legendás musical-bemutatók izgalmas látványvilágával. Kesselyák Gergely és a díszlettervező, Zeke Edit fantáziája nem ismert lehetetlent, "elárasztva" a színpadot például húsz kishajó ringatózik majd a fogadalmi templom előtt.

A színpadkép háttere speciális, három rétegű, festett tüllhálóval bevont falrendszer, amelyre különleges technikával vetítenek. A megjelenő fények, színek és árnyak alapvető elemei a produkció látványvilágának. A háttér segítségével különböző idősíkokban jelenhetnek meg a szereplők. A tér közepén egy monumentális, hét méter átmérőjű, kör alakú emelvény áll lépcsősorral, ez jelképezi a kikötőt.

A díszlet színei leginkább a fantasy-világhoz hasonlítanak, az ezüst, a szürke és a kék árnyalataira épülnek. A fémes csillogású elemek alkotta határozott színpadképet erősítik Velich Rita kosztümtervező különleges jelmezei és maszkjai is. A jelmezeket kiegészítik a különleges testfestések, amelyek ipari festék-szórópisztolyok segítségével kerülnek a szereplők testére, akik az egyedi látványvilágért komoly megpróbáltatásokon mennek keresztül a rendkívül meleg, olykor negyvenfokos Dóm téren.

A próbák hangulatára mi sem jellemzőbb, mint hogy Kesselyák Gergely "Ereszd el a hajad!" felkiáltással buzdította húsz gyermekszereplőjét, mielőtt a fodrászatba vezényelte őket és kopaszra nyíratta őket. A procedúra eredményeként most kis kopasz gyermekek és egy - sorsközösséget vállalt - kopasz rendező készülődik a július 4-i bemutatóra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását