2024. április 20. - Tivadar

A IV. Shakespeare Fesztivál

Négy bemutatót tartanak a június 27-től augusztus 10-ig tartó gyulai összművészeti eseménysorozaton, a várszínházi programok kiemelkedő eseménye a IV. Shakespeare Fesztivál - mondta el Gedeon József fesztiváligazgató kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2008. június 24. kedd 15:07 - Hírextra
Az első premier július 5-én Shakespeare III. Richárdja, amely a Gyulai Várszínház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciója Tompa Gábor rendezésében. A második bemutató Erkel Bánk bánja július 17-én. Mivel a zeneszerző Gyulán született, a Várszínház kiemelten fontosnak tartja műveinek a bemutatását: most a Gyulai Várszínház és a Debreceni Csokonai Színház közös produkciójában látható a darab, a címszerepben Kiss B. Atillával.

A harmadik újdonság július 27-én szólal meg a Ladics-ház udvarán: az idei Reneszánsz Évhez kapcsolódva Papp Zoltán író-színész írt drámai költeményt Mátyás király életének legfontosabb mozzanataiból. A már hagyományosnak mondható Várszínház-Új Színház kapcsolat gyümölcse a negyedik bemutató július 29-én, amikor Hunyady Sándor Júliusi éjszaka című vígjátéka kerül színre.

A negyedik nemzetközi Shakespeare Fesztivált eseményeit június 30. és július 12. közé szervezték. Meghívták a Krétakör Színház hamlet.ws produkcióját, Schilling Árpád rendezését. A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata a Vízkereszt, vagy bánom is én című produkcióval érkezik, amelyet Telihay Péter rendezett. Ismét látható lesz a Meno Fortas Színház Litvániából: a vilniusi társulat idén a Macbethet hozza el Gyulára. Silviu Purcarete román rendező a Craiovai Nemzeti Színházban a február végén bemutatott Szeget szeggel című vígjátékkal lesz jelen a fesztiválon.

A főprogram meghívottja a londoni Shakespeare,s Globe Theatre társulata is. Az eredeti Shakespeare színház másaként tíz éve létesült Globe Színház európai turnéján Shakespeare legnépszerűbb művét, a Rómeó és Júliát adja elő.

A horvát nemzeti balett tagjaiból alakult Ballet Troupe Croatia Csajkovszkij Hamlet című klasszikus balettjét mutatja be a várban. Egy különleges előadást is tartanak: Japánból érkezik a Téli rege produkció, amely a japán hagyományos no-színház elemeit, kosztümjeit használva mutatja be Shakespeare darabját.

Lesznek még filmvetítések, Shakespeare korát megidéző koncert és szakmai konferencia. A fesztivál idején nyílik meg a Shakespeare a plakátokon című kiállítás is.
A várszínházi összművészeti fesztivál egyébként pénteken nyílik a vár előtt Körös-völgyi sokadalommal.

A Gyulai Vár Jazz Fesztivál sztárvendégei az Amerikai Egyesült Államokból érkeznek: a kétszeres Grammy-díjas The Yellowjackets együttes 25 éve a fúziós dzsessz zene egyik legismertebb együttese, szólistájuk Mike Stern amerikai gitáros. A magyar dzsesszt a Fekete-Kovács Kornél Kvintett és a Borbély Műhely Borbély Mihály képviseli. A népzenei és világzenei sorozat fellépője a francia Michel Montanaro, Bognár Szilvia, Herczku Ágnes és Szalóki Ági.

A tájékoztatón Gedeon József hangsúlyozta: amikor februárban meghirdette a programot, még egy forintjuk sem volt. Most 12 millió forintos hiány látszik, a szabadtéri színházak ugyanis nem kapnak úgynevezett fejkvótát, nézőnkénti hozzájárulást, mindent pályázatokon kell elnyerniük. Ugyanakkor a Reneszánsz Évben csak a kőszínházak számára írtak ki pályázatot, pedig Gyulán szinte a teljes műsor - élén a Shakespeare fesztivállal - a reneszánsz témát öleli föl - jegyezte meg a szakember.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását