2024. április 19. - Emma

Kőműveseket és Parkgondozókat képeznek a börtönben

A Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben 54 fogvatartott tanulja ki a kőműves szakmát, 60-an pedig a parkgondozói ismereteket sajátítják el - mondta Pantali Zoltán dandártábornok, az intézet parancsnoka a tanfolyamok hétfői megnyitóján.
2008. június 23. hétfő 16:39 - Hírextra

A szakember a Lépj egyet előre program keretében indított szakképzésről beszámolva hangoztatta: szabadulásukat követően az elítéltek akkor tudnak visszailleszkedni a társadalomba, ha van megoldás lakhatásukra és rendelkeznek olyan szakképzettséggel, amelyből meg tudnak élni.
Ezért indítják el a két kurzust, amelyekre önként jelentkeztek a résztvevők - tette hozzá.


Simon Gábor, a szociális és munkaügyi tárca államtitkára köszöntőjében rámutatott: míg az Európai Unió régebbi tagországaiban minden második ember részt vesz felnőttképzésben, addig Magyarországon az aktív felnőtt lakosság 40 százalékának hiányzik a szakmai ismerete, a munkaerőpiacon eladható szaktudása.


A Szociális és Munkaügyi Minisztérium ezért is indította el a Lépj egyet előre programot, amelynek első szakaszában, 2006-2007-ben 15 ezer 661 embert vérteztek fel szakmai tudással. Az első szakaszban csaknem 5 milliárd forintot költöttek a programra részben uniós, részben hazai forrásból. A program második szakaszában, 2008-2009-ben 10,5 milliárd forintot fordítanak erre a területre, az összegből összesen 22 ezer ember képzését finanszírozzák több hiányszakmában - közölte.


A Lépj egyet előre program hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez , továbbá ahhoz, hogy a beruházók, fejlesztők felkészült munkaerőt találjanak - érvelt az államtitkár.
A sopronkőhidai büntetés-végrehajtási intézetben a Burgenlandi Felnőttképzési Intézet soproni kirendeltsége szervezi a kurzust. Nyári László ügyvezető igazgató a megnyitón elmondta: Magyarország tizenkét börtönével van az intézetnek szakmai kapcsolata. A hiányszakmákban szerzett ismeretekkel a fogvatartottaknak jó esélyük van arra, hogy büntetésük letöltése után el tudjanak helyezkedni.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását