2024. április 18. - Andrea, Ilma

Ne menj szembe a Messiással!

A legendás jeruzsálemi templom i.sz. 70-ben omlott le, de csaknem 300 évvel később Julianus császár elindította az újjáépítési munkálatokat. Szeretett volna kedveskedni ezzel a zsidóknak, de nem titkolt szándékai között szerepelt, hogy Jézus jóslatát megh
2008. június 16. hétfő 21:12 - Hírextra
A császár munkásai még csak az alapoknál tartottak, amikor lángok csaptak ki a földből és több munkást is megsebesítettek, de volt aki nem élte túl a tűz támadását. A későbbi próbálkozások során a kőművesek már meg sem tudták közelíteni a templom helyét, mert a tűznyelvek sebesen lobogtak, és nem lehetett csillapítani őket. Végül Julianus kénytelen volt felhagyni tervével, mert az anyaföld egyszerűen nem engedte, hogy a legendás szentélyt ismét felhúzzák ugyanazon a helyen. Julianus még ugyanebben az évben életét vesztette a perzsákkal vívott harcban.

Sokak szerint isten haragja hiúsította meg az építkezést, a tudományos magyarázatok szerint viszont az akkoriban gyakran kialakuló földrengések miatt csaptak fel a lángok mindig ugyanazon a helyen. Bizonyos történészek viszont úgy vélik, hogy a templom felélesztését akadályozó tűz emberi kéz munkája volt, hiszen több dühös hívő tiltakozott az építkezés ellen
Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását