2024. március 29. - Auguszta

68-aink

Az 1968-as párizsi diáklázadásokat, a vietnámi háború elleni tüntetéseket, a prágai tavasz eseményeit, valamint a korszak hippijeit, művészeit megidéző fotókból nyílt kiállítás ,68-as éveink címmel csütörtökön Budapesten, a Politikatörténeti Intézetben.
2008. június 13. péntek 07:40 - Hírextra
A Politikatörténeti Alapítvány és a Magyar Távirati Iroda (MTI) közös tárlatának megnyitóján Szalay Zoltán Pulitzer-emlékdíjas fotóriporter felidézte, hogy amikor felkérték a kiállítás megnyitására, "leltárt" készített 1968-ról.

"A leltár nagyon kemény, tragikus, borzalmas, vidám, szórakoztató, lélekbe markoló" - hangsúlyozta, hozzáfűzve: olyan sok minden történt 1968-ban, hogy nem lehet csak egy eseményt kiemelni.

Véleménye szerint a tárlaton sok olyan kép látható, amely etalonná vált a fotográfiában és a történelemben egyaránt. Példaként említette azt a felvételt, amelyen a saigoni rendőrfőnök egy vietkongot végez ki, és amely a vietnami háború elleni tiltakozás szimbólumává vált.

Martin Luther King polgárjogi aktivista és Bobby Kennedy amerikai szenátor meggyilkolására, valamint a Rudi Dutschke baloldali német diákvezér elleni támadásra utalva felidézte, hogy 1968 első felében három merénylet is történt, de ebben az évben lázadtak fel a párizsi diákok és a lengyel egyetemisták is.

Magyarországon január 1-jén életbe lépett az új gazdasági mechanizmus, megnyílt a Metro Klub és rengeteg nézőt vonzott az Omega együttes parkszínpadi koncertje - sorolta az eseményeket a fotóriporter, aki úgy zárta beszédét: "a kép beszéljen önmagáért, a kiállítás beszéljen önmagáért".

A tárlatot rendező Göbölyös N. László történész szerint ,68 szerteágazó téma. Mint mondta: az akkori történéseket 20 éve kutatja, és mint az MTI külpolitikai újságírója nap mint nap találkozik az akkori eseményekkel, szereplőkkel.

A kiállítás újabb állomás lehet a korszak feltárásában - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy még rengeteg a restancia.

Göbölyös N. László az MTI Fotóarchívumából származó képek kiválasztásáról elmondta, hogy kategóriákat próbált felállítani. A különböző tüntetésekkel, a vietnámi háborúval, Csehszlovákiával, Kínával, az Egyesült Államokban történt merényletekkel kapcsolatos képeket választott ki, de művészekről, hírességekről, hippikről, valamint a lázadó diákokról készített felvételek is bekerültek az összeállításba.

A július 13-ig nyitva tartó kiállításon láthatók felvételek a párizsi diákok lyoni tüntetéséről, a prágai tavaszról, egy pekingi nagygyűlésről, Mao Ce-tungról és kijelölt utódjáról, dél-vietnámi óvóhelyről, Martin Luther King temetéséről, valamint Robert Kennedyről.

A fotókon megelevenedik Yoko Ono és John Lennon ágyban tartott sajtótájékoztatója, George Harrison, a Beatles tagja Krisna-tudatú hívők társaságában, Andy Warhol, a pop-art atyja, Muhammad Ali nehézsúlyú ökölvívó bajnok edzés közben,és az amerikai lázadó diákok egyik kedvenc zenekara, a The Doors.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását