Két igazság és egy hazugság az NFL-ből

IGAZSÁG: Ben Johnson ennek a generációnak a Bill Walsh-a

Kyle Shanahan és Sean McVay szakmai zsenialitását sem lebecsülve állítom: Ben Johnson az a támadójáték-tervező, aki legendás playcaller-ként meghatározhatja a 2020-as éveket. A Chicago Bears második idényének kezdő vezetőedzője felébresztette sok évtizedes álmából a csapat támadójátékát, és olyan erőgépezetté formálta, amelynek láttán a védőkoordinátorok alighanem rettegve készülnek a „Monsters of the Midway” elleni mérkőzésekre. Johnson Chicagója az erőt és a látványosságot ötvözve gyűri maga alá ellenfeleit.

A csapat sokszínű, kemény futójátékra építő támadórendszerében MVP-kaliberű irányító, két potenciális, ezer futott yard fölé jutó futó és tehetséges elkapógárda kap szerepet. A szakember bármilyen játékot magabiztosan hívhat, mert bízik a játékosok képességeiben, a kidolgozott taktikában és a végrehajtásban. Ráadásul tudja, hogy masszív támadófala képes ráerőltetni az akaratát az ellenfelekre, és a mérkőzés hatvan perce alatt fizikailag is felőrölni őket. A Bears az utóbbi időszakban olyan támadógárdává válik, amely keménységével és erejével egyszerűen félretolja az útjából a riválisokat.

A Chicago 2025-ben a pontszerzésben a kilencedik, összesített támadóyardok tekintetében pedig a hatodik helyen végzett, Johnson azonban már augusztusban kijelentette, hogy 2026-ban NFL-rekordot szeretne elérni a szerzett pontok számában. A szezonnyitón aztán a Bears idegenben 59 pontot szerzett a Carolina Panthers ellen. A teljesen túlterhelt védelemmel szemben Chicago ritka, úgynevezett 250/250-es mérkőzést produkált: passzjátékból 261, futójátékból pedig 291 yardot ért el. D’Andre Swift 18 futásból 124 yarddal és három touchdownnal vezette a földi támadásokat, míg Kyle Monangai mindössze tíz labdacipelésből jutott el száz yardig, köztük egy 61 yardos touchdownnal.

Caleb Williams passzainak 72,4 százalékát értékesítette, 269 yardot és két touchdownpasszt jegyzett, a lábával pedig további 65 yardot és két hatpontost tett hozzá a teljesítményéhez. A legmeglepőbb talán az volt, hogy az elkapók közül Kalif Raymond kapta a legtöbb célba vett passzt (9), ő jegyezte a legtöbb elkapást (8) és a legtöbb yardot (84) is, megelőzve Rome Odunzét és Luther Burden III-at. A tavalyi újoncidénye második felében berobbanó tight end, Colston Loveland ráadásul egyetlen elkapást sem jegyzett. A Bears ennek ellenére kis híján hatvan pontig jutott hatvan perc alatt.

A videójátékba illő teljesítmény ismét megmutatta Johnson támadójáték-hívóként mutatott zsenialitását, valamint azt, hogy milyen ügyesen képes összehangolni a rendelkezésére álló fegyvereket. Ezt már a Detroit Lions támadókoordinátoraként is bizonyította 2022 és 2024 között, amikor a csapat három egymást követő idényben is a liga öt legjobb támadógárdája között végzett a szerzett pontok és a megtett yardok alapján.

Most Chicagóban folytatja ugyanezt a munkát, és remekül mozgatja a sokoldalú játékosállományt. Bill Walsh a West Coast Offense rendszerével és olyan sztárokra építve formálta át a sportágat, mint Joe Montana, Jerry Rice és Roger Craig. A Hírességek Csarnokába beválasztott edző a passzjáték-központú megközelítést tette általánossá. Johnson ezzel szemben napjainkban ismét divatba hozza a kiegyensúlyozott támadójátékot. A Bears tavaly a harmadik helyen végzett futásban és a tizediken passzolt yardokban, 2026-ban pedig akár mindkét kategóriában bekerülhet a legjobb öt közé.

A sokoldalú támadójátékkal, a kreatív sémákkal és a rengeteg variációval Johnson a modern NFL-támadójáték mércéjét állítja fel. Kíváncsian várom, mire lesz képes a Bears vasárnap a Minnesota Vikings ellen. Brian Flores sok blitzet alkalmazó védelme a legtöbb csapat számára komoly kihívást jelent, Johnson azonban eddig 5–1-es mérleget tud felmutatni, amikor a neves koordinátor védelmével szemben ő hívta a játékokat.

IGAZSÁG: A Giants John Harbaugh irányításával visszatért

A New York Giants legnagyobb sikereit keménykezű, fegyelmet követelő edzők vezetésével érte el. Bill Parcells és Tom Coughlin egyaránt két Super Bowl-győzelemre vezette a franchise-t, miközben mindketten olyan, régi iskola szerinti alapelvekre építettek, amelyek a látványos sémáknál és a sztárjátékosoknál fontosabbnak tartották a fegyelmet, a keménységet és a részletekre való odafigyelést. Ez a szemlélet tért vissza a csapathoz John Harbaugh kinevezésével.

A hamarosan 64 éves szakember 180 győzelmet és 113 vereséget ért el a Baltimore Ravens vezetőedzőjeként, egy Lombardi-trófeát és hat AFC North-divíziógyőzelmet szerzett, miközben 18 idényéből 12 alkalommal jutott be a rájátszásba. Harbaugh Baltimore-ban a kemény munkára, a fizikai játékra és a szívósságra épülő kultúrát alakított ki, és minden egyes játék során számon kérte a játékosokon az elvárt színvonalat. Most ugyanezt a szemléletet honosítja meg New Yorkban.

A vasárnap esti főműsoridős mérkőzésen lenyűgöző bemutatkozást produkált: csapata 28–20-ra legyőzte a folyamatosan túlértékeltnek tartott Dallas Cowboyst. A futballvilág azonnal felkapta a fejét, és a szezon előtt még kevésbé esélyesnek tartott Giants máris az NFC egyik sötét lovaként, meglepetésre képes csapataként került szóba. A 2026-os Giants felépítése emlékeztet a klub négy Super Bowl-győztes együttesére, amelyek 1986-ban, 1990-ben, 2007-ben és 2011-ben hódították el a trófeát. Az első három bajnokcsapat különösen erőteljes védekezésre, hatékony futójátékra és a kiélezett pillanatokban jól teljesítő irányítóra épített. Ismerős a recept?

A jelenlegi védelem hátsó alakzatában még akadnak kérdőjelek, a kemény front seven azonban a régi Big Blue-t idézi. A New York-iak olyan passzsiettetőkkel rendelkeznek – Brian Burns, Kayvon Thibodeaux, Abdul Carter, Chauncey Golston és Arvell Reese –, akik bevethetők azokban a régi, úgynevezett NASCAR-csomagokban, amelyek korábban is komoly gondot okoztak az ellenfeleknek a Giants bajnoki menetelései során. Az újonnan igazolt Tremaine Edmunds emellett megbízható központi figurát jelent: középső linebacker pozícióból irányítja a társait, és gondoskodik arról, hogy mindenki ugyanazt a feladatot hajtsa végre. Az egység a Dallas ellen bajnoki szintű kommunikációról és részletekre kiterjedő figyelemről tett tanúbizonyságot, miközben azt a fizikai keménységet is megmutatta, amely mindig is a franchise legjobb védelmeinek egyik fő jellemzője volt.

Támadásban a Giants tudatosan lassítja a játékot. Szándékosan hosszabb támadássorozatokra és futásközpontú játéktervre épít, amellyel arra kényszeríti az ellenfeleket, hogy alkalmazkodjanak, miközben fogyasztja az időt és csökkenti a támadássorozatok számát. Jaxson Dart irányító lehetőséget kap majd arra, hogy mélységi passzokkal keresse Malik Naberst és Isaiah Likelyt, a Giants azonban elsősorban Cam Skattebo és a futójáték segítségével akarja kézben tartani a mérkőzéseket, folyamatosan újabb first downtokat szerezve.

A fizikális, ütközésekre épülő támadójáték célja, hogy a csapat diktálja a tempót, és kizökkentse az ellenfeleket a megszokott ritmusukból, különösen a sok pontot termelő, látványos támadójátékra törekvő csapatok ellen. A Cowboys ellen a Giants 36 perc 40 másodpercig birtokolta a labdát, míg Dallas 23 perc 20 másodpercig, a harmadik downokból pedig 11 kísérletből kilencet sikerrel zárt. New York 16-tal több támadójátékot hajtott végre, mint a Cowboys (68–52), ami részben megmagyarázza, miért fogyott el Dak Prescott türelme, és miért dobott a tőle szokatlan módon interceptiont. A labdaszerzésből a Giants még a félidő előtt pontokat szerzett.

Természetesen egyetlen mérkőzésből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. A mértéktartás kulcsfontosságú. A Giantsre ráadásul rögtön újabb komoly kihívás vár: a csapat hétfő este főműsoridőben Los Angelesben, a Rams ellen lép pályára. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az a kultúra és játékterv, amelyet Harbaugh kialakít New Yorkban, a vártnál hamarabb ismét a bajnoki címért küzdő csapatok közé emelheti a Big Blue-t.

HAZUGSÁG: Az NFC Westnek valójában négy jó csapata van

A Cardinals első heti, Chargers elleni meglepetésgyőzelmét követően egyesek máris messzemenő következtetéseket vontak le az arizonai csapat 2026-os esélyeiről. A sivatagban kialakult optimizmus éles ellentétben áll azzal a borúlátással, amely a franchise-t a holtszezon nagy részében körülvette.

Nem szeretnék rossz hírt közölni a szurkolókkal, akik még élvezik az első heti sikert, de a Cardinals várhatóan a csoport utolsó helyén végez, és sorozatban ötödik idényében is lemarad a rájátszásról. Mike LaFleur ígéretes bemutatkozása érthetően lelkesedést váltott ki, ez a kezdeti lendület azonban idővel alábbhagy, ahogy a csapatok egyre jobban kiismerik egymást, és az Arizona első mérkőzéséről készült felvételek körbejárják a ligát.

A figyelmes szemlélők gyorsan észrevehetik, hogy a Chargers az első mérkőzésen sorozatos hibákkal és ügyetlenkedésekkel segítette az ellenfelét – olyan bakikkal, amelyek egy péntek esti középiskolai mérkőzésen is feltűnőek lennének. A Los Angeles-i csapat két labdával rosszabbul zárta a labdabirtoklási mérleget, blokkolták egy puntját, és háromszor is sikertelenül fejezte be a támadássorozatát a negyedik downnál. A hibák lehetővé tették, hogy a Cardinals 37 perc 31 másodpercig birtokolja a labdát, miközben a Chargers 22 perc 29 másodpercig, és Arizona 21-gyel több támadójátékot hajtott végre.

A Cardinals érdemel elismerést azért, hogy megtalálta a győzelemhez vezető receptet, ám a rendkívül nehéz sorsolás miatt nagyon kevés könnyű sikerre számíthat. Ha végignézzük az NFC West kereteit és posztcsoportjait, nehéz olyan területet találni, ahol Arizona játékosállománya egyértelmű előnyt élvezne. A csapatnak természetesen vannak kiemelkedő játékosai, például Trey McBride tight end, Budda Baker safety és az újonc futó, Jeremiyah Love, de a Seahawks, a Rams és a 49ers keretének mélysége és tehetsége arra kényszeríti majd LaFleurt és stábját, hogy minden ellenfelénél jobban készítse fel a csapatát taktikailag. Ráadásul ez a három együttes szakmailag is kiválóan felkészített csapat benyomását kelti.

Az NFL-ben a játékosállomány minősége sokszor többet számít, mint a taktikai elképzelések, és a Cardinals, valamint az NFC valódi élcsapatai közötti különbség várhatóan idővel vereségsorozathoz vezet majd. Arizona így egyre inkább lemaradhat a riválisaitól. A Cardinals ezen a vasárnapon a címvédő Seattle Seahawkst fogadja. A Seattle irányítója, Sam Darnold továbbra sem állhat rendelkezésre, ám ahogy azt a Patriots ellen aratott 13–10-es győzelem is megmutatta, Mike Macdonald csapata a védelemre támaszkodva is képes mérkőzéseket nyerni.

LaFleur kétségtelenül tovább építheti a Cardinals versenyképes csapatszellemét, az elsőéves vezetőedzőnek azonban rendkívül nehéz dolga lesz, ha már 2026-ban valódi, mélyről induló, látványos fordulatot szeretne elérni.