2024. március 29. - Auguszta

Pálinkás kiáll az iskolák mellett

A falvaknak iskolákra, munkahelyekre van szükségük, ezért meg kell állítani az embereknek a falvakból a városokba való áramlását - mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke kedden A magyar vidék szellemi és lelki egészsége című kon
2008. június 10. kedd 16:51 - Hírextra
Az MTA Politikai Tudományok Intézete és A falu című folyóirat által szervezett konferencián az MTA elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a falvak megmentése közösségi feladat, amivel viszonozni lehetne, hogy korábban a falvak járultak hozzá ahhoz, hogy legyen utánpótlása a városi polgárságnak, munkásságnak és értelmiségnek.

Pálinkás József a falusi szellemiség lényegét azzal jellemezte, hogy a vidéki emberek nagyon közvetlen egymásrautaltságban élnek, ám - mint mondta - napjainkban egyre inkább visszaszorulóban van ez a mentalitás.

Most a városokon van a sor, hogy segítsenek biztosítani a falvak gazdasági-szellemi életképességét - fogalmazott Pálinkás József.

Hozzátette: nem lehet megengedni, hogy a falvakból kivonuljon az államigazgatás, az oktatás; és meg kell állítani azt, hogy a falvakból az emberek tömegesen a városokba költözzenek.

A legfontosabb feladatnak ezért azt nevezte, hogy minél több munkahely jöjjön létre vidéken.

Az MTA Politikai Tudományok Intézete és A falu szerkesztőbizottsága által szervezett konferencia célja az, hogy a szakemberek megvitathassák a vidék és az ott élő emberek helyzetét, gondjait, lehetőségeit.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását