2024. május 8. - Mihály

Ezrek maradtak fedél nélkül

Két ember meghalt, 145 pedig megsérült a dél-görögországi Peloponnészosz-félszigetet vasárnap sújtó erős földrengésben, és legalább háromezren maradtak fedél nélkül - közölte hétfőn az athéni belügyminisztérium.
2008. június 9. hétfő 14:07 - Hírextra
Több száz ház összedőlt, vagy súlyosan megrongálódott, köztük számos iskola. Elsősorban régi épületekben esett kár - mondta egy minisztériumi szóvivő a rádióban.

A természeti csapás miatt Kosztasz Karamanlisz görög miniszterelnök megszakította ausztriai látogatását, és már délután visszatér Athénba - jelentette a közszolgálati rádió. Eredetileg Salzburgban akarta megnézni Görögország első, a svédek elleni csoportmérkőzését a labdarúgó Európa-bajnokságon.

A görög kormány 3000 eurós gyorssegélyt utal ki az otthonukat elvesztett családoknak, amit az önkormányzatok további 2000 euróval egészítenek ki. Az érintett térségekbe lakókonténereket és sátrakat is szállítottak.

A Richter-skála szerint 6,5 erősségű földmozgás helyi idő szerint 15 óra 25 perckor következett be a sűrűn lakott félszigeten. A földlökések riadalmat váltottak ki a lakosság körében: félelmükben ezrek tódultak az utcákra. A rengés fészke körülbelül 50 kilométerre délnyugatra volt Pátra kikötővárostól, és mintegy 200 kilométerre nyugatra a görög fővárostól. A legerősebben a Peloponnészosz-félsziget északi és nyugati részén, de az ország közepén, Athénban és Lamíában is érezni lehetett a földmozgást.

A földrengéstani intézet munkatársai erős utórengésekre számítanak. Figyelmeztették a lakosságot, hogy senki ne térjen vissza olyan házakba, amelyeknek tartóoszlopai megsérültek. Az éjszaka 15 utórengést észleltek, erősségük a Richter-skála szerint 3,5 és 4,6 között mozgott.

A belügyminisztérium legutóbbi adatai szerint az egyik halott egy 80 éves nő, aki szívinfarktust kapott, a másik pedig egy 43 éves férfi, aki háza beomlott teteje alatt lelte halálát. Néhányan súlyosan megsérültek, amikor erkélyükről az utcára ugrottak páni félelmükben, vagy leomló fal zuhant rájuk. Köztük van egy 9 éves kislány is, akit a tűzoltók kétórás mentőakció után szabadítottak ki házuk romjai alól egy Pátra melletti faluban.
Forrás: hirado.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását