2024. május 6. - Ivett, Frida

Vancsó kiállítás

Vancsó Zoltán fekete-fehér fotóiból nyílik kiállítás kedden a budapesti Nessim Galériában; a művésznek ez lesz az első olyan tárlata, amelyen kizárólag digitális technikával készült képeket mutatnak be.
2008. június 8. vasárnap 10:55 - Hírextra
Vancsó Zoltán az MTI-nek elmondta: a kiállításon szereplő 25 fotó mindegyike "szubjektív riport". A július 17-ig megtekinthető tárlat címe Egy elrejtett napló megtalált fotói, ez arra utal, hogy a fotográfiák 2007 elején készültek, s mikor az alkotó újra elővette és megnézegette egy évvel ezelőtt készült képeit, szembesült azzal, mit csinált, mit érzett akkor, hová jutott el, honnan indult, így ezek a fotók a művész életének dokumentumai, egyben naplója.

Az alkotó minden képe fekete-fehér. Elmondása szerint a színek levétele után egy új, más önálló világ alakul ki, a mondanivaló elrugaszkodik a valóságtól, sokkal lényegretörőbb lesz.
A képek Tunéziában, a Tátrában, Budapesten, Egerben, Mauritius szigetén, Indiában készültek, de Vancsó Zoltán elmondása szerint nem a helyszín a lényeg, hanem az, hogy mindenféle érzelem megörökítődik, az apró örömök a délutáni napfényben, az egyedi pillanatok, a szorongás, a félelem és a gyengédség.

A művésznek ez az első olyan kiállítása, amelyen kizárólag digitális technikával készült képek szerepelnek a falakon, hiszen tizenöt évig kizárólag filmre fotózott.
Vancsó Zoltán 1972-ben született, 1996-tól tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának (FFS), 2002-től a Magyar Fotóművészek Szövetségének. 2003-ben Balogh Rudolf-díjban részesült, 1994-ben, 1999-ben a Nikon Nemzetközi Pályázat Különdíját, 2000-ben a II. Országos Fotóhónap Kodak díját nyerte el. Több önálló és csoportos kiállításon vett már részt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását