2024. május 6. - Ivett, Frida

Heten a döntöben

Hét magyar egység egyből a döntőbe jutott a csütörtök délutáni 500 m-es előfutamokból a szegedi kajak-kenu Mol Világkupán, amely a hazai válogatott számára egyben olimpiai válogató is.
2008. június 5. csütörtök 20:31 - Hírextra
Az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt számban, női K-1-ben hazai részről először a két hete Fábiánné Rozsnyói Katalinnal szakító, s azóta Sári Nándorral készülő, friss Eb-győztes Kovács Katalin szállt vízre és magabiztos lapátolással, futamát megnyerve egyből a döntőbe került. A továbbra is a sikertrénerrel dolgozó Benedek Dalma, aki várhatóan az egyik legnagyobb ellenfele lesz majd az MTK 23-szoros világbajnokának, Kovácsnál jóval erősebb futamba került, de ő is remekül teljesített és - a németek klasszisát, Katrin Wagner-Augustint is maga mögé utasítva - megszerezte az első és egyetlen helyet, amely egyenes ágon finálét ért.

A férfiak hasonló számában Vereckei Ákos első, Benkő Zoltán pedig második lett, mindketten a középfutamban folytathatják, mert itt a sok nevező miatt nem lehetett egyből a legjobb kilenc közé kerülni. A kenusoknál a szegedi kedvenc Vajda Attilának - csakúgy, mint délelőtt 1000 m-en - nem igazán volt ellenfele, elsőként ért célba, s így már készülhet a döntőre, a másik magyarra, a hatodikként zárt Fürdök Gáborra ugyanakkor még "pótvizsga" vár.

Férfi K-2-ben Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor duója igazolva klasszisát esélyt sem hagyott riválisainak, s futamgyőzelme azt jelenti, hogy legközelebb csak a döntőben kell vízre szállnia. A másik hazai egység, a fiatal Szalay Tamás és Papp Sándor harmadik lett a németek világverő párosa, Ronald Rauhe és Tim Wieskötter, valamint a litvánok mögött, rájuk így középfutam vár. A kenusoknál a Kozmann György, Kolonics György és a Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály kettősnek egyformán az első három között kellett végeznie ahhoz, hogy megspórolja magának a középfutamot, de csak az előbbi egység teljesítette a feladatot, harmadik lett, utóbbiak az utolsó helyen értek a célba, ők a második fordulóban javíthatnak.

Az első napi program zárásaként a szintén óriási érdeklődéssel kísért női páros előfutamait rendezték: Kovácsnak és Benedeknek is mintegy háromnegyed órája volt arra, hogy áthangoljon az egyes után, előbbi olimpiai bajnok társával, Janics Natasával, utóbbi pedig Paksy Tímeával próbálkozik kiharcolni a pekingi részvételt. Az első pálya egyik duónak sem okozott gondot, mindkét egység sima győzelmet aratott, s került ezzel egyből a döntőbe, ahol majd az igazi csata következik.

Ezen a távon női K-4-ben már délelőtt lebonyolították az előfutamokat (mindkét magyar egység egyenes ágon került a fináléba), a férfiaknál K-4-ben és C-4-ben pedig nem rendeznek versenyt.

A Vk jelenti az első fordulót az olimpiai válogatók sorában, a második körre június végén, az ob keretében kerül sor. A mostani versenyről csak a világbajnoki címvédők (Kovács, K-1 500 m; Vajda, C-1 1000 m és a Kozmann, Kolonics duó, C-2 500 m) harcolhatják ki a pekingi csapattagságot, amennyiben az első két hely valamelyikén végeznek úgy, hogy a másik magyar egység nem előzi meg őket.

A Vk további programja:

péntek:

1000 m-es középfutamok 10 ó
női K-4 500 m-es középfutamok 10:42 ó
200 m-es középfutamok 11:25 ó
1000 m-es döntők 17 ó
női K-4 500 m-es döntő 17:18 ó

szombat:

500 m-es középfutamok 10 ó
500 m-es döntők 15 ó
200 m-es döntők 16:45 ó
női K-4 1000 m-es döntő 17:50 ó
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását