2024. április 19. - Emma

Fidesz az Advertum ellen

A Fidesz szerint a szocialisták saját médiabefolyásukat akarják erősíteni azzal az ügylettel, amelyben a futball-médiahálózat kiépítésével megbízott Advertum Kft. a kormány kezességvállalása mellett 5,2 milliárd forintos hitelhez juthat; Varga Mihály, az
2008. június 5. csütörtök 15:01 - Hírextra
Zajlik a kisebbségi kormányzás végjátéka, az MSZP elindította saját kampányát, világossá vált számukra is, hogy előre hozott választások lesznek, egy választáshoz pedig médiabirodalomra, médiaépítkezésre van szükség, ezért döntöttek arcátlan módon 5,2 milliárd forint kifizetéséről - hangsúlyozta Varga Mihály.

Szerinte ezt a zűrös médiavásárlást futballal próbálják álcázni, azonban itt nem a labdarúgás a lényeg, hanem az, hogyan tud médiabefolyást szerezni az MSZP még a választások előtt.
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy haladéktalanul vonja vissza az erről szóló kormányhatározatot és azt is kezdeményezi, hogy a parlament szakbizottságainak együttes ülésén hallgassák meg az ügyben a kormány képviselőit.

A párt alelnöke szerint több aggályos kérdést is felvet az ügy, amelyben az Advertum Kft. a kormány kezességvállalása mellett a közeljövőben 5,2 milliárd forint hitelhez juthat, úgy, hogy ebből törleszti a Profi Liga Kft. 3,1 milliárdos adósságát, 2,1 milliárdot pedig befektet egy országos médiarendszer kiépítésébe és működtetésébe.

Varga Mihály megkérdezte, miért ad a kormány 3,1 milliárd forintos kezességet egy magáncégnek, hogy az kifizesse valaki más Apeh tartozását, és azt is, miért kell egy szereplőt közbeiktatni, amikor közvetlenül a hivatásos ligának is adhatnák a hitelt.

A Fidesz gazdasági kabinetvezetője szerint szintén aggályos, hogy egy szabolcs-szatmári kis médiavállalkozás - amely országos tapasztalattal nem rendelkezik, ellenben Veres János pénzügyminiszter "földijei" vezetik - egy senki által nem ismert pályázaton nyerte el a szerződést, és a hitelező bank kiválasztása is hasonlóan folyik.

Az is kérdés - folytatta Varga Mihály -, miért van szükség egyáltalán állami kezességvállalására egy médiahálózat kialakításához.

Az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere emlékeztetett arra, hogy 2001-ben a polgári kormány 8,3 milliárd forintot biztosított a magyar futball akkori szereplőinek, ebből 3,1 milliárd forint kötvénykibocsátás keretében a hivatásos ligához került, ezzel a profi klubok helyzetét próbálták meg kölcsönökkel stabilizálni.

Ezt a hivatásos liga nem tudta visszafizetni, csak a kamatait tudta törleszteni, így 3,1 milliárd forint az Apeh-nál vár végrehajtásra, míg a maradék 5,2 milliárd forint a stadionbeléptető rendszer kiépítését szolgálta volna, de ezt leállította a Medgyessy-kormány - tette hozzá.
Egyelőre nem született megállapodás a profi futballklubok között arról, átadják-e marketing- és reklámjogaikat az Advertum Kft.-nek.

Az Advertum álláspontja szerint a jogdíj- és marketingbevételek azt illetik meg, aki a 3,1 milliárd forintos kötvény visszafizetésének fedezetét biztosítja, több klub álláspontja szerint ugyanakkor ez nem automatikus, megállapodásra van szükség. A profi klubok képviselőinek keddi megbeszélésén viszont erre vonatkozó döntés nem született.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását