2024. március 29. - Auguszta

Őssejteket kutatnak hazánkban

Európa tíz országának kutatói vesznek részt az ESTOOLS elnevezésű csoportosulás munkájában, mely az Európai Unió humán embrionális őssejtkutató hálózata. A társaság második konferenciáját június 1. és 5. között Budapesten tartja.
2008. június 3. kedd 19:28 - Hírextra
"A humán embrionális őssejtek biológiáját vizsgáljuk, és azt a molekuláris sémát, amely differenciálódásukat irányítja szakosodott sejttípusok irányába" - mutatta be Peter W. Andrews, az uniós ESTOOLS társaság koordinátora, az angliai Sheffield Egyetem professzora munkájukat.

Bár a konferencia a szakembereknek szól, a szervezők gondoltak a nagyközönségre is. Június 29-ig a Millenárison tekinthető meg az Őssejtek: esély a gyógyulásra című európai vándorkiállítás - tudta meg az MTI Madarász Emíliától, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet professzorától, a hazai szervezők vezetőjétől. A színpompás mikroszkópos felvételekkel, videókkal és magyar nyelvű magyarázatokkal a nem szakemberek érdeklődését kívánják felkelteni az őssejtkutatás iránt, és annak szépségét bemutatni. Az őssejtek szinte minden szöveti sérülés esetében gyógyító lehetőséget hordoznak magukban. Így reményeink szerint a jövőben alkalmasak lehetnek bénulást okozó gerincvelői sérülések, idegsejtek pusztulásával járó agyi megbetegedések (például Parkinson- vagy Alzheimer-kór), hámsérülések és égések, térd- vagy csípőízületi porcsérülések gyógyítására, vagy akár a szívinfarktus során elhalt szívizomszövet regenerálására is.

Az ESTOOLS hálózatában arra törekszenek a kutatók, hogy egységes módszereket, eljárásokat dolgozzanak ki, egyeztessék a kutatásokra vonatkozó irányelveket és a jól jellemzett embrionális őssejtvonalakat használják, mert így lehet összehasonlítható eredményeket kapni - mondta Sarkadi Balázs akadémikus, a magyar szervezőbizottság tagja. Az európai rendezvényhez csatlakozik egy, a magyar őssejtkutatással foglalkozó szimpózium is. A BioMedica cég szervezésével megrendezett Magyar Műhely célja a Magyarországon folyó őssejtkutatás áttekintése és a hazai munkacsoportok közötti együttműködés elősegítése.

Humán embrionális őssejtekkel emberen végzett klinikai kísérletekhez az Egészségügyi Tudományos Tanács engedélye szükséges Magyarországon - mondta Sarkadi Balázs. Ilyen engedélye pillanatnyilag nincs az országban senkinek - hangsúlyozta a szakember. Csontvelői, szöveti őssejtek átültetése már folyamatosan zajlik Budapesten és Debrecenben is, ezeknél azonban nem embrionális őssejtvonalakat alkalmaznak. A humán embrionális őssejtek felhasználásának szabályozása igen eltérő az európai országokban. A brit, svéd és izraeli engedékenyebb szabályokkal szemben Németországban és Olaszországban jóval nehezebb az embrionális őssejtkutatások engedélyeztetése. Magyarországon kutatásokra felhasználhatók a nemzetközi tudományos műhelyekben is használt a sejtvonalak, de alapításukat nem engedélyezi a törvény, ezért Sarkadi kutatócsoportja is az Egyesült Államokból, Svédországból, Angliából, vagy Izraelből származó embrionális őssejtvonalakat használ kísérleti munkájához.

Nagy András, az ESTOOLS tudományos tanácsadója lassan húsz éve dolgozik embrionális őssejtekkel Kanadában, a torontói Mount Sinai Hospitalban. Elmondta, hogy azok a megkötések, amelyeket egy-egy ország az embrionális kutatások területén alkalmaz, hátránnyá változhatnak, amikor az embrionális őssejtek gyógyító célú felhasználása gyakorlattá válik. "Amikor már betegségeket tudunk gyógyítani e terület eredményeivel, akkor minden valószínűség szerint azok az országok is alkalmazni kívánják, amelyek most nem engedélyezik a kutatásokat. Ez etikai kérdéseket vet fel" - mondta Nagy András.
Forrás: hirado.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását