2024. március 29. - Auguszta

Harc a szellemi jog védelméért

Június végén tárgyalhatja a kormány a szellemi jog védelmét szolgáló stratégiát, amely hónapról hónapra pontosan kidolgozott feladatokat rögzít majd - nyilatkozta a Világgazdaság keddi számában a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület alelnöke.
2008. június 3. kedd 08:20 - Hírextra
A hamisítás elleni nemzeti stratégia tervezetében számba vett adatok a mielőbbi cselekvés szükségességét támasztják alá - hangoztatta Bendzsel Miklós, aki egyben a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke is.

Szavait alátámasztva a lap emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a szellemi tulajdonjogok megsértésével kapcsolatos ismertté vált bűncselekmények az ORFK szerint tavaly több mint 2,2 milliárd forintos kárt okoztak, s ebből mindössze 138 millió forint térült meg.

A hamisítás elleni nemzeti stratégia három pillérre: a statisztikai teendőkre, a tudatformálásra és a jogérvényesítés fejlesztésére épül - fejtette ki Bendzsel Miklós, egyformán jelentőséget tulajdonítva a szisztematikus és rendszeres adatgyűjtésnek, a jogalkalmazók - nyomozó hatóságok, ügyészség, bírók -, valamint a fiatalok meggyőzésének, továbbá azon rendszerek kiépítésének, amelyek az oltalmazott alkotások, megjelölések felismerését és azonosítását szolgálják.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását