2024. március 29. - Auguszta

Elutasítjuk a törvényjavaslatot!

A parlament a keddi vitanapon tűzte napirendre az önkormányzati törvény módosítását. Kovács Zoltán (Fidesz) Pápa polgármestereként egyértelműen jelezte a pártja álláspontját. Jelenlegi formájában használhatatlannak tartják a benyújtott terveket, és nem fo
2008. június 3. kedd 12:32 - Góz Tamás
- Minden önkormányzatnál hektikusan érkeznek a bevételek, míg a kiadások folyamatosak - magyarázta felszólalását a Kovács Zoltán. - Éppen ezért előfordul olyan helyzet, amikor jól prosperáló önkormányzatoknak is szükségük van áthidaló hitelek felvételére. Ez mindennapos eset, és legtöbbször hamar visszafizetésre is kerülnek.

Pápa esetében is előfordul ilyen?

Igen, mert az adóbevételeket, amelyek a legfőbb forrásoknak számítanak évente kétszer vagy háromszor fizetik egyben a cégek. Az állami normatíva ugyan egyenlő részekben folyik be, de ennek mértéke egyre kisebb, így lassan már a működtetésre sem elég. Bérket, rezsit viszont havonta kell rendeznünk, így ezt valahogy meg kell oldani.



A javaslat tavaly novemberi előkerülésekor számtalan önkormányzat megijedt és gyors kötvénykibocsátások mellett döntött. Köztük mi is. Bár arra vigyáztunk, hogy a teljes büdzsét ne terhelje meg.

Mi az alapvető gond Önök szerint?

Életrajz
Apai ágon törzsgyökeres pápai, felmenői többsége a helyi közszférában dolgozott. 1982-ben jogi diplomát szerzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Ezt követően1990 -ig a Pápai Ügyvédi Munkaközösség tagja. 1990-ben Pápa város polgármesterévé választották, mely tisztséget immár ötödik ciklusban látja el. 1990-1993 között a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke. 1994-től napjainkig - 4 év (1998-2002) kivételével - a közgyűlés tagja, illetve tanácsnoka. 1998 óta - immár a 3. ciklust megkezdve - Veszprém megye 3. számú egyéni választókerületének országgyűlési képviselője, 2000-től frakcióvezető-helyettes. Az Országgyűlés több bizottságának (Nemzetbiztonsági-, Rendészeti-, Önkormányzati-) tagjaként, vagy tisztségviselőjeként dolgozott. A 2006-os választások óta az Önkormányzati és területfejlesztési bizottság alelnöke. 1988-ban lépett be a Fideszbe, a párt egyik helyi alapítója. Az Országos Választmánynak 1993 óta tagja, 2003-tól alelnöke. 2000 óta a Veszprém Megyei Választmány elnöke. A Fidesz Önkormányzati Tagozatának alelnöke, a parlamenti frakció Önkormányzati Kabinetjének vezetője. 1995 óta tagja az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa Régiók Kamarájának, a Magyar Közigazgatási Karnak és a Közigazgatási szakvizsga bizottságnak.
A kormány a teljes elzárkózás, az önkormányzatok a teljes nyitás felé haladnak. Amíg a kettő nem kerül összhangba, addig csak kárt okozhat az elfogadás. Bár zajlik az ötpárti egyeztetés, de nem látok esélyt a megegyezésre.

Hogyan változtatna, milyen módosításokat javasolna?

Egy fekete tollal kihúznám az egészet, mert ez a beterjesztés teljesen használhatatlan.

És szakmailag?

Nem mi kormányzunk, legyen ez a másik oldal problémája!

Ha utópiában gondolkodunk, és azt kérném politikától mentesen válaszoljon...

A nyakló nélküli hitelfelvételt, költségkibocsátást kellene megakadályozni. Ma az önkormányzatok eladósodása évről-évre jelentősen növekszik, amelyet fontos lenne megállítani. A kormánynak fel kellene mérnie a realitásokat, és valós számadatok ismeretében kellene döntést hozni. Meg kellene hagyni az önkormányzatok szabadáságát, és azt hogy biztonságosan vezethessék a rájuk bízott településeket.

A Fidesz tervez-e módosító indítványokat a helyzet megoldása érdekében?

A vita még nyitott, a tavaszi ülésszakban nem is fog lezárulni. Az pedig, hogy ősszel mi lesz majd, még senki nem tudhatja.

A 1990. évi LXV törvény módosításának indoklása
"Szükséges az önkormányzati eladósodás mértékét összekötni az adott önkormányzat rendelkezésére álló, kötelezettségvállalással nem terhelt (szabad) forrással.

A fejlesztési kötelezettségvállalás a szabad forrás mértékében kerül meghatározásra. Az adósságkorlát betartását az adósságot keletkeztető fejlesztési célú éves kötelezettségvállalás teljes futamidejére kell vizsgálni. A helyi képviselőtestületnek költségvetési rendeletben kell elfogadnia.

Az adósságkorlát betartását a közigazgatási hivatal ellenőrzni a kincstár bevonásával. A helyi önkormányzat működési célra csak likvid hitelt vehet fel, melyet naptári éven belül vissza kell fizetnie."
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását